Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Asztalos István: Petőfi aszódi iskolája
Azt kegyelmesen vegyétek Türéstökért, kegyetökért Az ég bő áldását szórja Késő napjaitokra s im Megjelent nyugalom, Társim! Örvendeni illik, itt az óra!" 101 Osztályok és a tanulók életkora Korén egyik visszaemlékezésében ezt írja: „Növendékeim öt rendbéliek: Donatisták, első, másod, harmad és negyed évi Grammatisták, vagyis a lutheránusoknál divatozó nevezet szerint az utolsó két évben Syntaxisták." 102 A kiváló tanár állítását összevetve a fennmaradt Matricula adataival némi eltérést tapasztalhatunk. 103 Korén István az 1833/34. tanév végén a tanulóit a következő osztályokba sorolta: Első évi donatista Másod évi dontatista Első évi grammatista Másod évi grammatista Első évi sytaxista Másod évi sytaxista Ezt a gyakorlatot követte az 1839/40. tanévig. Az 1840/41. tanévben a donatust csak egy évfolyamnak jelölte. A következő, tehát az 1841/42. tanévtől az anyakönyvet magyarul vezette, és ekkor a következő osztály megjelölést alkalmazta Korén: Első évi ejtegető Másod évi ejtegető Első évi szófejtő Másod évi szófejtő Első évi szókötő Másod évi szókötő Az 1842/43. tanévtől aztán az ejtegetőt ismét egy évfolyamnak jelölte, és ettől kezdve ezt a beosztást alkalmazta. 104 A tanári állítás tehát 1842/43-tól érvényes, ám az ezt megelőző esztendőkben az osztálybeosztás más rendszer szerint történt. Vagyis Korén kicsit módosította az akkor érvényben levő gimnáziumi évek számát, amely a Schédius-féle elképzelés szerint nem hivatalosan ugyan, de általánosan elterjedt. Eszerint a teljes gimnázium a már ismertetett 5 év + 2 évből (poétika és retorika), tehát 7 évből állott. Korén István működésének első tíz évében (két tanévet kivéve!) diákjait hat évfolyamba sorolta. Azonban ha tüzetesebben végiglapozzuk a Matriculát, akkor egy sajátos tanári eljárás folyamata tárul elénk. Hogy ezt megértsük, azt kell megvizsgálni, hogy a tanulókat az egyes évfolyam elvégzése után a következő esztendőben mely osztályba sorolta be Korén. (12. sz. táblázat) 12. sz. táblázat Az 1834/35-ös évfolyamból az 1835/36-os évfolyamba: 105 átlépők száma máshová távozott Di-ből a D 2-be 1 1 Di-ből a Gi-be 3 — D 2-ből a Gi-be 8 3 Grból a G 2-be 5 1 Gi-ből a Si-be 1 — G 2-bőlaS r be - 1 Srből a Si-be 2* 241