Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)
Reznák Erzsébet: Tanítók és iskolák Cegléd külterületén a Horthy-korszakban
ségük volt a gyerekekre, az iskolások is minden munkában segítettek ősztől tavaszig, már az egészen picike is őrizte a libákat. De írni-olvasni megtanítottuk őket és igyekeztünk az érdeklődésüket is fölkelteni, mert tanítottunk sok jó képességű gyereket is. De itt Cegléden a főidet szerették az emberek a legjobban: aki csak tehette, egy tenyérnyi földbirtokot vagy szőlőt szerzett magának. A tanyasi lakosság nagyon kedvelte a népművelési előadásokat, tanfolyamokat. Kappanhalmon szövőtanfolyamokat szerveztünk, szövőszéket az Iparügyi Minisztérium küldött, kettőt. Rengeteg pokrócot és nagyon sok vásznat szőttünk, olyat, amiből törlőruhát, de még ruhát is lehetett varrni. A szövés alapjait még Cinkotán megtanultam, a fölvetést meg egy ceglédi tanítónő, Szálai Rózsika mutatta meg. Egy-egy ilyen tanfolyamra húszan is eljártak. Volt, aki az egész stafírungját itt szőtte. Akkor már Kisteleken, Csemőben is indult ilyen tanfolyam. De szerveztem kézimunka-tanfolyamot is, mindenfélét tanítottam, amit csak óhajtottak. Aztán tartottunk ismeretterjesztő előadásokat. Esténként, mikor az állatokat már ellátták, szívesen eljöttek az emberek ezeket meghallgatni. Különösen szerették a vetítettképes előadásokat, a történelemről, a földrajzról, az egészségügyről. Akkoriban nagyon súlyos betegség volt a tüdőbaj, itt hallhattak a megelőzésről is. Az előadók legtöbbször tanítók voltak: Erdős Péterre, Stöckl Nándorra, Décsi Imrére emlékszem. Ilyenkor nekem is későn kellett hazajönnöm. Volt ott ugyan egy szertár, berendezve, de fűteni nem lehetett, inkább hazajártam. Ha sötétedés után indultam haza, akkor az egyik tanyabérlő két fia — nagyon becsületes, nagyon rendes emberek — kísértek haza. Télen kevesebb gyerek járt az iskolába, a nagy hóban egyszerűen elvesztek az úton. Egyik télen olyan nagy hideg lett, hogy csak három gyerek ért oda. A nagyanyám sokszor mondta apámnak: csak nem kívánod a lányodtól, hogy ilyen időben is kimenjen? Apám mindig azt válaszolta: ha csak egy gyerek lesz ott, akkor amiatt az egy gyerek miatt is ott kell lenni! Nem is mulasztottam, csak betegség miatt. A kollégám felesége is tanítónő volt, 1941^tol ő is tanított, addigra már nagyobbak lettek a gyerekei. Akkor — hogy ő ott maradhasson — elkértem magam Kappanhalmáról, a Kenderföldeki iskolába, Mayer Petemé mellé helyezték. Itt is fölváltva tanítottunk, ő a nagyokat, én meg a kicsiket. Ez Klebelsberg-iskola volt, új épület. A tanítói lakásban Mayerék laktak. Általában a tanítói lakások kétszobásak voltak, ez három, sőt fürdőszoba is, mert az építési költségekhez Mayerék is hozzájárultak. Itt már sokkal vásottabbak és ravaszabbak, szóval olyan „városszéliek" voltak a gyerekek. Nagyon soknak az apja a közeli téglagyárban dolgozott, idénymunkára jöttek ide, az ország minden tájáról. Aztán idejártak a környék béli parasztok, kisgazdák, bérlőik, vasutas és postás családok gyerekei is. A tanításnak a háború vetett véget, 1944-ben megszűnt a bombázások miatt a tanítás. Ha a mai eszemmel elölről kezdhetném az életet, akkor is ezt a pályát választanám, ímert nagyon szeretem ma is a gyerekeket. Főleg azokat, akikben egy kicsit több az élet, akiik elevenebbek. Ha a .tanító türelmes, szereti a gyerekeket, beleérez az életükbe — minden örömét megtalálja ebben a munkában! 350
