Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Reznák Erzsébet: Tanítók és iskolák Cegléd külterületén a Horthy-korszakban

egész évben. A következő helyettesítési megbízásom pedig már a VKM-ből jött! 1935 őszén katonának hívták be a kecskéscsárdai tanítót, Erdős Pétert és engem a helyére irányítottak. Ez az iskola is igen messze van, ide nem jártam ki mindennap, hanem kint laktam a kolléga feleségével. Itt hat osztályt tanítottam, összesen 30—36 gyereket, volt olyan osztály, ahova csak három, volt olyan, ahova 12 járt. Nem volt az osztatlan iskolában tanítani annyira rossz dolog. Mikor később bejöttem a városba, nekem hiányzott, hogy nem gyakorolhatnak annyit a gyerekek. Egy osztállyal foglalkozott közvetlenül a tanító, a többieknek meg kiadta óra elején a munkát, aminek kapcsolódnia kellett a régi anyaghoz, meg a koncentrációt is szem előtt kellett tartani. Az egyik osztály figyelt, a másik írásbeli feladatot kapott, olvasott, vagy bizonyos szavakat ki kellett válogatnia és kiírnia. Az első osztályosokkal volt a legnehezebb, főleg év elején, ők sokat rajzoltak. Félórás beosztással dolgoztunk, a következő óra úgy kezdődött, hogy számon kértem a kiadott feladatot. Az sokat jelentett, hogy a felsőbb osztály így átismételhette az anyagot, s a kisebbeknek sem volt teljesen új a későbbi tananyag. Fegyelmezési probléma nem nagyon akadt, a tanyasi gyerekek határozottan jobb magatartásúak voltak, mint a városiak. Nagyon érdekelte őket, mert igyekeztünk játékosan csinálni. Fegyelmezni inkább az ismétlősöknél volt gond: ide kivétel nélkül cselédek, kamasz fiúk és lányok jártak. Erdős Péter a karácsonyi vakáció kezdetén visszajött, az én helyettesítésem ezzel meg is szűnt. Akkor viszont már folyamatosan kaptam a következő megbízást: 1936. február 2l4től Kecskemétre küldtek helyettesíteni. Ezt a megbízást a minisztériumból küldték, ahol még mindig bent volt a kérvényem. Én nem jártam utána soha, nem járogattam a minisztériumba, nem szerettem ezeket a dolgokat; vártam soromra. Néha írtam egy-egy levelet, de válasz nemigen jött. Kecskeméten nyugdíjba ment egy tanítónő, annak a helyére küldtek engem. A kecskemétiek viszont már választottak valakit és nagyon csodálikoztak, amikor én jelentem meg. A tanfelügyelő, Gombkötő Antal nem is fogadott szívesen, nagyon rámijesztett, nagyon lehangoltan, sírva jöttem el. Az igazgatónő, dr. Pástíné viszont nagyon szeretett, meg volt a munkámmal elégedve. Mikor vége lett a tanévnek, akkor is ott-tartott, segítettem az adminisztrációs munkában, így kaphattam nyárra is fizetést. Itt egy összevont elemi-polgári iskolában tanítottam, a színház mellett. Ezek válogatott gyerekek voltak, jómódúak is, meg otthon is törődtek velük. Nem volt különösebben nagy létszámú az osztály: harminevalahány lány járt oda. Ezen az őszön aztán végre kaptam egy végleges megbízást: szeptember 26-án „rendes" tanítóként, újra Kappanihalomra kerültem. Űjra az alsótagozatosokat tanítottam, de addigra már fölépült egy második tanterem, s mellé egy új tanítói lakást is. A gyerekek és a szüleik már régi jó ismerősként fogadtak. Akkor már 100 pengő körüli volt a fizetésem, ebből már vehettem egy kerékpárt és már azzal jártam ki. Az akkori szülők egészen másként gondolkoztak, mint a maiak. Nem emlékszem pl., hogy a kappanhallmi iskolából bárki is tovább tanult volna, pedig elég jól ismertem azt a környéket. Az utóbbi időben kezdődött ugyan egy mozgalom: a jó képességűeket kollégiumban helyezték el, segélyt is kaptak, akadt tehát lehetőség a továbbtanulásra, ha nem is sok. De akkoriban nem is volt olyan túlságosan csábító, hogy valaki továbbtanuljon, hiszen hány tanult ember nem tudott elhelyezkedni! A szülőknek pedig a tanyán nagy szük349