Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)
Reznák Erzsébet: Tanítók és iskolák Cegléd külterületén a Horthy-korszakban
két növendék és egy tanár felügyelő vigyázott a rendre. A mi nevelőnőnk nekünk esténként fel is olvasott, pl. Dickenst, éppen úgy, mint egy családban. Az ellátásért havi 50—70 pengőt kellett fizetni, de nekem csak 15-öt, kivéve év elején, mert akkor a tankönyvek sokba kerültek. 1931-ben végeztem el a képzőt. Hazajöttem — és kérvényeket írtam a Néptanítók Lapjába, a Nemzetnevelésbe, minden állást megpályáztam! Győrbe, Bácsalmásra, a Felvidékre, ahol csak hirdettek, én mind megpályáztam! Egész sereg oklevélmásolatot csináltattam. Eljött szeptember és nem lett semmi eredmény, nem kaptam állást. Hiába, csak azoknak sikerült, akik személyesen mentek, vagy volt valami összeköttetésük. Szeptember l-4;ől beállítottak helyettesíteni a katolikus fiúiskolába, mert ott megbetegedett az egyik tanító, Polónyi Emil bácsi. Második osztályt tanítottam, kb. három hónapig. Mikor ez letelt, otthon segítettem, meg minden munkát elvállaltam, ami csak akadt, pl. hímzést vállaltam a MANSZ-nak. Aztán a következő tanévben egy kismamát helyettesítettem az irsai katolikus iskolában. Itt még .maradhattam volna, de közben úgy döntött a ceglédi áHami iskolák gondnoksága, hogy a kappanhalmi tanyai iskolába irányítanak. Itt ugyanis nagyon sok növendéke volt a kollégának, Szijj Ferencnek, ezért engem mint „ideiglenesen megbízott kisegítő helyettesit fölvettek meUé. Ez tartott 1932-től 1933. október 25-ig. Az alsó tagozatot tanítottam, felváltva délelőtt-délután, mert csak egy tanterem volt. Harminc-egynéhány gyerek jutott egyikünkre. Legtöbbjük 7—8 km-ről járt az iskolába, gazdálkodók, béresek, bérelt földön dolgozók voltak a szüleik. De libapásztor, kis cseléd és menhelyi gyerek is akadt köztük. Öértük a gazdájuk tartozott felelősséggel. Olyan nagy családra is emlékszem, ahonnan télen fölváltva jártak a gyerekek, mert csak egy pár cipőjük volt. összehasonlítva a mai világgal: rendkívül sok rosszul öltözött gyerek élt akkoriban! A városhoz képest is sokkal rosszabb volt a helyzet, bár Cegléden is nagyon sok szegény gyerek lakott akkoriban. A szegény sorsú gyerekeknek a Zöldkereszt tejakciót szervezett, akikről tudtam, hogy nem reggelizek odahaza, vagy nem hoznak soha tízórait, azok kapták. Jól ismertem a családokat, mert meg kellett őket látogatni. Ügy emlékszem, tizenhatan ittak minden nap tejet az iskolában. Kaptunk egy nagy lábost, felforraltuk és a gyerekek minden tízórás szünetben megkapták a bögre tejüket. Aztán azt is föl kellett mérnünk: hány tankönyvre, füzetre van szükségük a rászorulóknak, ezzel is segítették őket. Az egyházaktól ruhát hoztak, főleg karácsony táján. Kappanhalmán 1933 októberéig tanítottam. Akkor jött Géczi János és a tanfelügyelőségre hivatkozva megköszönte szolgálataimat: ezt az állást nem szabályszerűen szervezték — az iskolai gondnokságnak nem volt joga tanítói állást fönntartani —, ezért fel kell számolni. Nagyon elkeseredtem. De továbbra is ott maradhattam, mert a katolikus egyház alkalmazott hitoktatónak, heti két órában. Szijj tanító úr református volt, ő tanította a reformátusoknak a hittant. De ha ő beteg lett, vagy el kellett mennie, akkor őt is én helyettesítettem: kijelölte a részeket és megtartottam az órát. A nagyanyám evangélikus volt, úgy, hogy nem is volt a református vallás annyira távol tőlem. Ez az iskola hozzánk jó 6 km-re van, én gyalog jártam ki egész évben, ötvenvalahány percig tartott az út. Ha csak későn tudtam volna hazajönni, akkor egy tanyán kaptam szállást. A fizetésem eleinte 40 pengő volt, később 80. 1935-ben újra a katolikus iskolában tanítottam, egy apácát helyettesítettem 348
