Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)
Farkas Péter: Diákéletmód Nagykőrösön a kiegyezés előtt
pénzt vagy kosztot, kvártélyt kapott. A tanítványok szerzésében hagyományosan az iskola is közreműködött. Ám volt az anyagi segítségnek más módja is, s ennek is régi hagyományai voltak, s ez az ösztöndíjak elnyerése volt. Tolnai Lajos is kapott ilyesféle segélyt, mégpedig azután, hogy egyrészt egy esztendeig Arany János verseit másolta, másrészt verseket írt pályázatra. Az esetre meglehetősen keserűen emlékezett vissza, azt írván, „hogy Arany — mivel csakugyan nem fogadtam el a másolásért semmit —, azzal akart erőnek erejével megjutalmazni, hogy a Tomori Anasztáz ötaranyas pályadíjából hármat, tekintettel szegénységemre (jó köpönyeg ez!), nekem ítélt; kettőt adott nagy, magasztaló dicséret mellett Szilády Jánosnak. Engemet tehát a másolás és szegénység ütött poétává. A részvét és a nyomor. Mankó! Jó két mankó." 142 Nem szabad e keserűségben csupán Tolnai sértődésre mindenkor hajlamos természetének megnyilatkozását látnunk. Teljesen bizonyosak lehetünk abban, hogy a szegénység és ezzel összefüggésben az alamizsnakérés, a segélykérés ettől a kortól kezdve mindinkább szégyenné vált. Az előző korszakokban a diákság természetes állapota volt a könyöradományokért való esengés, az ilyen tevékenység életmódjuk elidegeníthetetlen, s a keresztyén ideológiával is harmonizáló része volt. A dolog annyiban nem változott, hogy a szegény diáknak ebben a korban is szüksége volt az alamizsnára, s ezt az iskola és a város igyekezett is megadni. Csakhogy ia protestantizmus szelleme, mely mindig munkálkodásra és könyörületre buzdított, s ehhez az eleve elrendeléssel adott erőt, ebben a korban már hatalmát vesztette ebből a szempontból, s nem győzte a harcot a társadalom szellemével. A sors iróniája, hogy éppen a protestantizmus indított harcot a polgárság nevében (Magyarországon: reményében) az ellen a feudalizmus ellen, melyben a szegény és gazdag viszonya, a kiáltó ellentétek dacára is valamiféle patriarchális kapcsolat volt, s teremtette meg közvetve azt a társadalmat, amelyben ilyen viszony már elképzelhetetlen, s csak puszta ellentétek vannak. Más szóval a társadalom ekkor már nem szükségesnek, hanem egyszerűen kellemetlennek és rossznak ítélte a szegénységet, s ezt érezte Tolnai Lajos, s ezen az érzésen a kálvinizmus sem tudott segíteni. Az ebből a korból fennmaradt iratok többségében anyagi természetű kérelmekről olvashatunk. Főként tandíjiak és vizsgadíjak elengedéséről, pénzbeli vagy természetbeni juttatásokról. 143 A kérelmeknek volt értelme. Nemcsak abból a szempontból, hogy a diákok valóban rászorultak a segítségre, hanem mert kaphattak is segítséget. Az iskolatörténeít 1896-ban pontosan 135 magánalapítványt tartott számon, melyek túlnyomó többsége a szegény diákok támogatását szolgálta. 144 Minthogy a szegénysorisúak száma mindig meglehetősen nagy volt, a nagykőrösi diákéletmód lényeges elemének tekinthetjük a támogatások elnyerésére való törekvést. Ámde ebben a korban a szegénységnek mindinkább csak az egyházi elvékben volt erkölcsi értéke, a gyakorlatban kellemetlen és szégyen volt, amit társadalmi szinten takargatni kellett, ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a diákság mindinkább pusztán a szegénységet hozta fel kérelme alapjául. Az iratokban tehát mind több lesz, ahogy haladunk előre az időben, a szegénységi bizonyítványra való hivatkozás, s »másodrendűvé válik a teljesítményből fakadó értékek emlegetése. Ezt a problémát láthattuk a maga valóságában Tolnai Lajos esetében is. Az előbbiek igazolására szolgál az is, hogy amikor az [iskola a tápintézetet (menzát) megnyitotta, kimondta azt ás, hogy a kedvezményes étkeztetésre kizárólag a szegénységi bizonyítvánnyal rendelkezők jogosulták. 145 320