Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)
Jakus Lajos: Damásd vára „az pogány ellenség torkában”
adhatják, el sem fogták, elvitte a kapitányuk. Megizenték nekik azt is, lássák, ha reájuk jőnek, van egynehány golyóbisuk, azt reájuk szórják. Megérkezik Damásdba a letkési bíró hírhozója is. Még jó reggel értesítette őt a szálkai bíró, hogy 40 lovas törököt láttak menni Esztergom felé. Kuraly Péter marosi polgár a Garam mellől, Csatkáról hallal hazatérőben Szálkán 10 török lovassal találkozik. Azok izennek vele Damásdba: „Mondd meg a damásdi vitézeknek, majd meglátjuk, ha egészségben vanna-e." A marosi atyafi átadja az üzenetet Szabó János vajdának. A kövesdi bíró szintén megüzente Damásdba. hogy 20 gyalog és 10 lovas török megy feléjük. Megérkezik a maróti hírhozó is. Kóbor Mihály bíró küldötte Esztergomban hallotta a törököktől: a damásdi kapitány ha ki nem adja a törököt, a kastélyt vagy megégetik, vagy palánkját levágják, ha kell egész nyáron ki fogják belőle lesni. Keszi János a hírre azt felelte: „Mindenkor így fenyegetőznek az ebek, de még Istennek hála jó egésségben vagyunk." Ezen szombat reggel 9 óra felé Damásdba érkezik négy debreceni tőzsér marhákkal. Dijann György deák harmincadossal elintézik a marhák után járó „regiákat". Varga Pál tőzsér Damásd alatt találkozik négy asszonnyal és két leányzóval. Szemben velük vágtatva jön Kálóz Istók katona, s figyelmezteti őket, menjenek tovább, mert „török hír vagyon". Erre „az asszonynépek a szőlő hegyre futamának". Kálóz Istók az Ipolyon által akart menni Helembára, hogy anyjával szólhasson. A helembai kertek alatt törököket vett észre, vereslett a köntösük. Átkiáltott hozzájuk: Mit kerestek itt kopasz bestie lélek kurvafiak, most jöttem Damásdban, az újvári tömlőéből s csak sétálnom sem hagytok. A törökök erre azt felelték: Nos várj csak bizony lélek kurvafi majd meglátod mit keresünk; azért jöttünk, hogy vitéz módon megvagdalkozzunk. Jöjjetek által, mi csak tizenötöd vagyunk, vagdalkozzunk meg, adjátok ki a török rabot, mert ha nem adjátok a só, kenyír minket megverjen ha mánál tovább Damásdban laktok." Ilyen épületes társalgás után Kálóz Istók benyargal a várba, hírül adja a török közeledtét. Ekkor már a várkapuból is látták az Ipolyon túl, Helemba táján feltűnő, mintegy huszonöt törököt. Kálóz ismét visszanyargalt, s rútul szidalmazta őket. Három ízben reálőttek, egyik eltalálta, „de nem ártva testinek". Közben a malomgát „farkától", az Ipolyon túl Varga vülgyön újabb negyven gyalog török jött fel, s „szörnyen" kezdtek lőni a várkapura. Damásdból viszonozták szakállasokból, hosszú puskákból. A nagy puskaropogásra a tőzsérek barmai „megrözzennek" s nekimenvén az Ipolynak, „kinek szarva s kinek lába törött el". A várból viszonzott tüzelésre, amikor kettő megesebesült közülük, a helembai partról visszavonultak a törökök. Egyik része leült a hegyen, a többi visszatért a faluba. A bíró házánál leültek, az adott nekik kenyeret és hagymát. Kettő közülük a falu végén figyelt. A lövöldözés után Baj ta felől egynéhány török nyargal alá nagy sebesen a malomgáthoz. Át akarnak jönni az Ipolyon, de a mély víz miatt ez nem sikerült. Aprópuskáikból a várra lövöldöztek, majd viszszatértek egyazon úton. Ekkor következett be, ami a vár végzetét okozta. Egy debreceni tőzsér a végház alól felkiáltott: „Számtalan sajka jön!" A várban valóban elhitték, hogy Vác felől megérkeztek az ígért budai, pesti és váci hadak. Ekkor Szabó János vajda javasolta: Nem kell itt benn veszteni a népet, menjenek ki. Kereste Keszi János vajdát, hogy nyissa föl a kaput. ,,Az szeginy léginek" tarisznyájukat fölkapkodván a kapu felé mentek. Betso János hajdú, a bástyán tartózkodó György deákot megkérdi, mire várakozik, miért nem nyargal. Neki már a tarisznya a 526
