Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)

Czeglédy Ilona: Az isaszegi római katolikus templom feltárása és műemléki helyreállítása

zelében pedig egy É—D irányú vastag falra bukkantunk, feltehetően a templom egyik korábbi peródusának nyugati zárófalára. A fal további szakaszainak — elsősorban a falbekötések helyének — feltárását is szükségesnek tartjuk. A két déli falban kibontott bejárat előtt a templom belsejében megvizsgáltuk a szinteket, az alapozási viszonyokat. A kórustartó pilléreknek jóformán nincsen alapozása, tehát ezek későbbiek, ami megállapítható abból is, hogy a kórus falazata sehol sincsen a hajófalakba bekötve, sőt a kórus padlója belemetsz a kórus barokk ablaknyilásaiba. Ezért falazták be ezen ablakok alsó felét (a befalazásban a tokszerkezet megmaradt). Tehát a kórus a barokk átépítés után készült. Hogy volt-e (valószínűleg volt) korábbi kórus, milyen volt a mostani kórusboltozat által takart gótikus ajtónyílás záradéka, annak feltárása csak a helyreállítás során a megfelelő statikai megerősítések után kerülhetett volna sor. A toronyalj és a nyugati támpillérek alapozása 1,5 m mély. A torony előtt kívül húzott kutatóárkainkban hasonló eredményt kaptunk. A templom északi homlokzata előtt a második északi támpillér alapozása azt mutatta, hogy itt eredetileg nem a főfalra merőleges, hanem egy ferde támpillér állott, s a falszövetben is mutatkozik elválás. Jól megfigyelhetővé vált a torony test és a nyugati két pillérpár későbbisége. A ferde támpillér — körülbelül a templom korábbi nyugati zárófalának vonalában — alapjaiban a déli oldalon is előkerült, akkor került lebontásra, mikor a templom Ny-felé történő bővítésekor, a későbbi gótikus ajtónyílást kialakították. A sarokpillér és a korábbi zárófalnak ítélt fal egymáshoz való helyzete a továbbiakban még meghatározandó. Ezek a pillérek voltak a korábbi templom sarokpillérei. Az északi oldalconcha alatt és tőle nyugatra ismét előkerült az íves falvonulat, amelyet a templom belsejében már feltártunk. Most már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott egy centrális templom léte. Az oldalconchához, illetve a kerektemplomhoz kapcsolódva egy kis sekrestye, illetve mellékkápolna falai kerültek elő jó fenntartásban, 80—100 cm magas falakkal, belül vörös terrazzo burkolattal, vakolatos fallal. A kis helyiség szintje jóval mélyebb, mint a templomé belül, ha nem is egy egész szint különbségű, de mindenképpen süllyesztett szinten van ennek a padlója. A szentély barokknak tartott támpilléreiről kiderült, hogy alapjaiban ugyancsak középkoriak, s a déli sekrestye is egy legkésőbben XVII. századi átépítés eredménye. A déli oldalconcha alatt és tőle nyugatra ismét a kerektemplom falát találtuk meg, itt mélyebben, 80—100 cm alapjáig kiszedve. Nem volt még feltárás a D-i oldalkápolna belsejében, ahol még talán választ kaphatunk arra, hogy a szentély kőalapja összefüggésben van-e a körtemplom alapfalaival, vagy későbbi. Mivel a kripta építésekor a kripta helyén húzódó falmaradványokat kibontották, a meglevő alapfalakat és a szentélyt támasztó középkori pilléralapokat kellene további vizsgálat tárgyává tenni. Az ehhez szükséges falkutatásokra csak a falrepedések megszüntetése után kerülhetett volna sor. A két déli ajtó szintjeit is meghatároztuk. A kibontott ajtókból igen értékes faragott kőanyag került ki: faragott quader kockák, ablakkeretek, egy gótikus szemöldökkő (talán pasztofórium-fülke záróköve) stb. A külső vakolatleverés során teljes egészében kibontottuk a díszes faragású gótikus kaput a déli második támpillér közelében, és a kisebbik szerényebb díszű déli ajtócskát a harmadik pillér mellett. A támpillérekbe és a falakba igen sok faragott követ építettek be másodlagosan. Míg belül freskónyomokat nem találtunk, a külső falfelületeken fekete és vörös geometrikus díszítést figyelhettünk meg. Három ponton kutatóárkot húztunk a templomot egykor kerítő cinterem falának meghatározására. A D-i oldalon a belső vakolat le433