Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)
Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről
Az uram megkéretett és az édesapámmal megegyeztek a kocsmában, hogy odaad. Megüzenték a legénynek, hogy jöhet; 7 gyerekünk van. 1920-ban kezdtem bejárni Pestre, vittem a tejhasznot, csirkét eladni házakhoz is meg a Garaira. Mikor fiatal vótam »menyecskének« szólítottak Pesten. Az utcán is megszólítottak, hogy nem vinnék-e házhoz. Mentem. Aztán a házmesterné összehozott a lakókkal és odajártam a Damjanich utcába. Jobb volt házakhoz járni, mer' nem kellett mérlegpénzt fizetni, meg helypénzt. Nyáron csak pénteken mentem Pestre, télen meg kétszer egy héten, kedden és pénteken. Hátamon volt a 40 kilós bátyú, két kosár a kezemben, úgy mentem Sülig gyalog, ott szálltam vonatra. A kosárban 3 literes bögrékben volt két sorban a tejföl, a túrót ruhába tettem. A tojást a kezemben vittem a kosárba'. Amíg Pesten voltam, az anyósom elvitte a gyereket szoptatni máshoz, mer akkor is mentem amikor a gyerekeim kicsik vótak. Még fiatal voltam és próbáltam eccer azt, hogy egy kereskedőtől vettem cukrot meg narancsot, hogy majd a vonaton árulom. De a kalauz üldözött, aztán nem vettem többet. Kofák hordták be a cselédeket helyekre. Szerették az úri lányokat. De sokszor mondták, hogy vigyek lányt és sokat be is vittem. Nem vót a cselédeknek rossz soruk. A szolgálók szebbek voltak, mint aki ugye a tarlón dolgozott. Kihízottak meg fehírek vótak. Elszoktak a kapálástól. Űriban majd mindenki szolgált lánykorába'. Aztán korán férjhez mentek, a húszat nem érte meg senki lányfejjel. Mikor eladtam az árut, mer' nemcsak a magamét vittem, másokét is, a különbözet volt az enyém. Visszafelé se jöttem üresen, mindig hoztam valamit megbízásra. Vagy galárist, csipkét, ruhaanyagot, tutyinak valót. Garain volt egy üzlet, onnan vettem. Olyan is volt, hogy visszafelé egy nagy kosár zsömlét hoztam, mer' az nagyon kapós volt, Üriban akkor még nem volt pék. Garairól hoztam a »kösségi kolbászt-«, ez nyers disznókolbász volt, vagy lókolbászt. Húsvétra meg csülköt és marhapofát hozattak. Soha nem írtam fel, hogy kinek mit kell hozni, meg tudtam jegyezni. 1946-ban hagytam abba a kofálkodást, átadtam a menyemnek a helyeket. A menyem is volt szolgáló Rákosligeten, ott még finoman is köllött beszélni mer' gyerek mellett volt." * * * H. S. 1900-ban született Tápióbicskén. „Szüleim a Horvátországban 19 laktak. 16 hold földünk volt, ebből 2 hold volt szőlő és 25 holdat pedig béreltünk. Öten voltunk testvérek, három lány és két fiú. 12 éves koromban, 1912-ben kezdtem a szolgálatot a bicskei kántornál. Utána Szabadosoknál szolgáltam, ezek földbirtokosok voltak, kis gyüvő-menő jány vótam, gyereket dajkáltam. 19 éves koromig szolgáltam több helyen is, de csak télen, mer' nyáron otthon kellett dolgozni. Nagyon rossz helyeken szolgáltam. Azé' nem vót jó helyem, mer' nyárra nem maradtam ott, mindig újat kellett keresni, mikor visszamentem. Nem szeretik, ha a szolgáló mindig változkogyik. 20 Vót olyan lány, hogy hét évig se jött haza, mer' az anyja kofálkodott és hetente kétszer is meglátogatta. Pesten vót helyszerző iroda, oda édesanyám elkisírtetett, úgy mentem 711
