Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről

költöztek. Egy évig maradtak ott, mert a menyecske nem tudta megszokni az új családot. Házat béreltek, nem pénzben fizették a bért, hanem napszámban. Az asszony sokat éhezett a férje családjánál. „Egy évig vótam csak ott, mer' nem kaptam vacsorát sose. Előttünk nem ettek. Apósom odament a kenyérkosárhoz, osztán evegetett kenyeret. Aszongya, egyé' te is. Hát én ahhó' nem vótam szokva, hogy én csak kenyeret egyek. Enni édesanyám küldött, meg a testvérem, mer ara lakott a szomszédba, oszt' az hozott nekem vacsorát. Hát aszon* tam az uramnak: — Ha gyüssz velem úgy is jó. Én ezt nem bírom, dógozzak, oszt enni meg nem adnak. Haza nem mehettünk, mer' otthon sokan vótak." Három év után megvették anyósáéktól a házat és együtt laktak, de külön koszton voltak. K. Zs. csak egy gyermeket akart, és vigyázott, hogy ne legyen több. * * * Z. M. 1904-ben született Tápiósó,gon. Csehországban, a zsellérsoron laktak. 3 hold földjük volt. A családban az apa első házasságából 1 gyerek, a második házasságból 7 gyerek volt. Édesapjuk árva volt, szolgáló nénje fogadta magához és nevelte fel. Az édesapja nyáron az uradalomban volt mezőgazdasági munkás a káptalani birtokon. Télen Budapesten a Városligetben dolgozott a Jégpályán. Az állást némi szívesség fejében (tojást és baromfit kapott) egy sági fiatalember szerezte, aki Pesten csendőrnek tanult, mert csak azt vették fel, akit ajánlottak. Z. M. az elemi iskola harmadik osztályának elvégzése után fokozatosan kimaradt az iskolából, mert munkájára szükség volt. Tavasztól a földeken dolgozó családtagoknak hordta az ebédet. Első budapesti munkahelyére testvérével együtt állt be, ekkor 10 éves volt. Ősszel a mezőgazdasági munkák befejeztével kezdték a munkát a kertészetben és márciusban végeztek. Fizetésüket hetente kapták meg, és a tél végén kettőjük fizetéséből tudtak venni egy „őtöző ruhát". Hétfőn hajnalban, hátukon az összekészített batyuval gyalog mentek Szecsőre és onnan a fővárosba vonattal. „A Városligetben a kertészetben dógoztunk, körbe' vótak az üvegházak, és mink is egy szobában, egy üvegházban laktunk 16-an laktunk. Rendes teteje vót, csak körbe' vót üveg. Az emberek külön laktak (ti. a férfiak). Vótak ott ságiak sokan. A kertész, a Pali bácsi meg a felesége állandóan ott laktak, ők svábok voltak. Tömlőhúzó vótam, mikor locsótunk. Oszt keveset fizettek. Osztán én megmondtam az irodán, hogy én nem maradok itten, mer' kevés a fizetés. Nem nagyon tudtunk abbú' venni semmit. Mer' ugye odavótunk egísz héten, oszt bevittünk egy egész kenyeret. Oszt egísz héten azt a száraz kenyeret rágni? Akkó' szalonna hogy jutott vóna, mikor egy disznót vágtunk anynyiunknak. Hát osztán 50 fillért kaptam, abbú' vásárótunk egísz héten. Lókolbászt vettünk, kevés mákot meg 10 deka cukrot. Garain vásárótunk, akkó' a többiek itthon addig megcsináták a rántást. Főztünk krumplilevest, vagy mákostésztát. A lókolbásszal krumplipaprikást főztünk, egy karikának egyik fele egyik napra, másik a következőre. A tésztát itthon meggyúrta édesanyám és úgy vittem magammal. Sokszor összevesztek a lányok, mer mindenki eccerre akart főzni, és nem volt elég hely. Minden este másik lány ment el tej ér'. Vót olyan, hogy 11 órára végeztünk a vacsorával. Akinek a családja gazdagabb vót, annak attak pízt, meg vitte otthonrú a túrót, tejfölt, az evett rendesen. Oszt bizony sokan úgy vótunk, hogy mikor láttuk, hogy kipakónak — mer' olyan szokásuk vót — 715