Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről

hogy, jaj Istenem de sok mindenem van, mit egyek? Mink megzavarodtuk, oszt fogtuk a sátorfánkat, el onnan, ne is lássuk. Vót ugye a rondó, szökőkút vót a közepin, körbe meg szép virág, oszt vótak a szegílyek. Ott vágtuk le oldalt meg a tetejin a füvet, körbe nyírtuk a rózsafának a tövit. A sétaparkot is körbenyírtuk, fölsöpörtük, fölgereblyéztük, elhordtuk a füvet a szemétládáhó'. A fonnyadt régi virágot kiszedtük, űtettük a másikat, meg locsótuk. Ez vót a munka, délután 4—5 óráig tartott. Vót egy sági ember, aki aztán Zuglóba lakott, és az kaszált nyáron a ligetbe. Sinka Pálnak hittak, a várostú' megvette a szénát. Akkor estére megfogadott tízünket, hogy munka után forgassuk a szénát, meg boglyába raktuk. Akkó' este nem is főztünk, hanem gyerünk, Pali bácsinak csináni, mer' kapunk gubát."

26 Néhány évig a Városligetben dolgozott, majd az Állatkertben szintén kertészetben és utána pedig a Vágány utcai kertészetben. Mindig tavasztól őszig járt fel — eltekintve a kezdeti néhány évtől —, télre nem tudott munkába állni, mert nem volt megfelelő ruhája, lábbelije. Fizetését hazaadta a családnak. „A Vágány uccába' vót egy nagy kertészet, a virágokat onnan hordozták le a városba mindenfele. Üvegházakban dógoztunk, főleg locsótunk. Az egyik bátyám ott dógozott a kertészetbe', az vitt oda. Közbe' a másik bátyám meg beteg lett, nem bírt dógozni, aztán így begyütt Pestre egy szabóhoz segédnek. De vacsorálni mindég odajárt a Vágány utcába, ott főztem a két bátyámnak. Itt má' nem dógoztunk olyan sokan ságiak, mint a ligetbe, itt mán sok üllei vót. Hat órakor ketünk, hétkor mentünk a munkába. Reggelire sokat csak puszta kenyeret ettünk. Ebédre kenyeret meg szalonnát, ha vót. De vacsorára mán jobban tudtam főzni, mer' a bátyám hozott húst. Még pörkőttet meg nokedlit is főztem. Meg leveseket, tésztalevest, rizsalevest, krumplilevest. Utóbb má' hétfőn otthonrú hoztam 1—2 liter tejet, de hát azt el köllött fogyasztani. Paradicsomot, krumplit, tejet de még a pirospaprikát is otthonrú vittük. Mer' píz köllött érte, oszt' otthon nem adtak pízt." Nemcsak az élelmet vásárolták a Garain, hanem ott volt az ún. sági hót. Egy zsidó kereskedő üzletében szerettek vásárolni a Pesten dolgozó ságiak. Itt szerezték be az ágyneműhöz a kedvelt olcsó „kik-fehér vékony csíkos" anyagot, a piros-fehér tejgyöngyöt és a „fokhagymagyöngyöt". „Az emberek oda vótak szokva, mink mondtuk, hogy mi kő', oszt' magyaráztuk, oszt' mondták, hogy jövő szombaton lesz, menjünk. No oszt' mikó' mán valami újdonság vót, akkó, mán ementünk. Férfiak ott vettek az asszonynak kendőt, hogy örüljön. Lepedőket, hajcihákat mindent ott vettünk. Alkuttunk, valamennyit. Vót ott fehér, fekete, sárga meg rózsaszín harisnya is, mer' akkó' az vót a divat. Szép szalagok, széles varrások, vasárnapi szoknyára való. Mindenki ott vette a faluból. Mer' osztán a faluba meglátták. Jaj hun vettétek, hozzatok mán nekem is a jó Isten áldjon meg! És akkor másoknak is vettünk. Vót ottan gyönyörű szövet is, a fiatalabb testvéremnek vettünk ibolyaszín szövetet, akkó' hozzá rózsaszín szövet blúzt. Nem egyszínt vettünk, hanem mennél cifrább, annál jobb ugye." „Moziba mi nem szoktunk elmenni, de színházba mentünk párszor az Aréna út sarkán vót egy színház, mer' ottan attak nekünk jegyeket. Elvállaltuk ott a takarítást és oszt' ha valami jó vót, szótak, oszt' ingyen beengettek. Oda szerettem menni. De mán nem emlékszek mik vótak. Jaj ecce' meg mi történt! A Lágymányosi téren locsótunk. Oszt Rozmaringnak hittak a felügyelőt, aki ellenőrzött minket. A lány meg, akinek locsóni köllött beszaladt a fényképészhő', ott vót a Zöldvadász mellett. Én meg locsótam helyette, de jött a villamos és 716