Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)
Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről
gombokat tettem helyette, meg zsebet varrtam rá. Volt nyolc kötényem is: volt festő, fekete »liszter«, piros, törökös és babos. De ünnepen nem hordtunk kötényt. A hajamat fölfelé fésültem, a homlokon kolmizva? 1 A nyakamban fekete bársony volt és opálgyöngy. De vót nekem aranyláncom is. Panglis cipőt viseltem. A szolgálók jobban tudtak sütni-főzni, mint a parasztlányok. Én sütnifőzni, szépen mosni és vasalni ott tanultam meg a szolgálatba'. Itthon is úgy mostam ágyneműt és a férfi ingeknek a mandzsettáját keményítettem. Sokféle süteményt tudok sütni: piskótát, budai kiflit, zserbót, pisingert, Kossuth kiflit, mágnáspitét." III. csoport V. T. Farmoson született 1914-ben. „A szüleim a szőlőben laktak. 15 gyerek született, 7-en érték meg a felnőttkort. Én voltam a legkisebb. Először a sőregi uradalomban dolgoztam. 2 évig, 1923-tól, 2 évig Rákoshegyen szolgáltam. Tej csarnok juk volt a gazdámoknak. Cselédszoba volt, mert hárman voltunk alkalmazottak. Főzni kellett, mosni és takarítani meg a kerti munkában segítettem. Templomba elengedtek. Vasárnap délután nem mentem sehová, mer' azon a környéken kevés volt a cseléd. Én már akkor városi ruhába jártam, levetettem a rakott parasztszoknyát. Hamar megszoktam a pesti konyhát, mert ott sokkal könnyebb volt a tüzelés, könnyebb volt a főzés. Karácsonyra készen vett ruhát kaptam, fülbevalót az asszonyommal hozattam Pestről. Szüretre és aratásra hazaengedtek. Egyik helyemen mindig be volt zárva a spejz. Asszonyom főzött, én besegítettem, takarítani is kellett. Mindig éhes voltam, az előző napról maradt főzeléket adták, ha enni kértem. Nem maradtam meg ezen a helyen, azt mondtam, nem felel meg a hely, mert én egyedül szeretek lenni a konyhában. Mikor helybe akartunk állni, vagy itthon ajánlottak helyet, vagy a szerzőhöz mentünk. Egyszer ismerősökhöz mentem, reformátusokhoz. Hárman voltak: anya, lánya meg a férj. Mikor a fiatalok nyaralni mentek, előfizettek a vendéglőbe, másfél adagot rendeltek hármunknak, mer' az öregasszony, én meg a kutya maradtunk otthon. Akkor az öregasszony először a kutyának szedett, aztán magának és ami maradt, azt kaptam én. Sokszor éhes maradtam. A kutyát is kellett sétáltatni. Innen hazahívattam magam azzal, hogy férjhez megyek, de nem mentem, csak szabadulni akartam. Pedig amúgy jó asszony volt: nevelgetett, tanítgatott. Amikor a fizetésemet megkaptam, eljött velem vásárolni. Ha az anyámék otthonról levelet írtak — mer' б felbontotta a levelet — és pénzt kértek, akkor nem adta oda a levelet nekem, mert tudta, hogy stafírungra gyűjtök. Az asszonynak volt házi varrónő je és nekem is megvarrta, amikor ruhaanyagot kaptam ajándékba. Egy nemzetközi szállítmányozónál voltam alkalmazásban. Több szobás lakásuk volt, amit délig ki kellett takarítanom. Porszívóval takarítottam, de a nagytakarításnál volt segítségem. Délre át kellett öltözni és felszolgáltam az ebédet. Fekete klott ruhába öltöztem, kis fehér kötény volt előtte és a fejemen párta. Olyan volt ez, mint a cukrászdákba' a kiszolgálóknak. Ez a ruha külön szekrényben volt. A cipőt készen vettem Pesten: félmagas sarokkal spanglis cipő, beépített 725
