Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről

egyik már itt is telepedett le Zuglóban. Egy józsefvárosi szénakereskedőnél volt rakodó, amúgy hentes lett volna, de így többet keresett. A másik meg a Keleti* mellett van egy kórház, ott volt lakatos. Őket látogattuk meg anyámmal, mert feljött hozzánk. Nem is volt időm a Jászberényi útra járni a lányokkal, szórakozni se mentem velük, mert nem szerettem menni. Ismertem őket, akik a környéken szolgáltak, de mindig kölcsönkértek, én meg ezt nem szerettem. Közben volt nekem egy pesti udvarlóm. Ügy volt, hogy összeházasodunk, de kiment Amerikába. Én meg itt maradtam a gyerekkel. 1929-ben született meg a gyerek, az utolsó hónapokat már a lányotthonban töltöttem — ez Pesten volt — és ott szültem. Aztán hazavittem az édesanyámhoz és 16 éves koráig én gondoskodtam róla, rá kerestem. Közben a helyemen nem lett rám szükség, mert elváltak. Aztán az öreg a lányával maradt és az ő nyugdíjából éltek. Ismerősök ajánlottak a következő helyemre — ez is itt Kőbányán volt —, ahol aztán itt maradtam. Tanító házaspárhoz kerültem, két gyerekük volt. Reggel 5 órakor keltem, elkészítettem a reggelit, előkészítettem a ruhákat, a cipőket már este rendbe tettem. Reggeli után takarítás következett, aztán mindennap a bevásárlás, főzés. Ebédre hazajártak, két órakor volt az ebéd. Megmondták, hogyan kell főzni és az I. néni meg volt elégedve azzal, ahogyan főzök. Az igazgató úrnak diétásán kellett főzni és minden főzeléket paszírozni kellett. Nyáron a befőzést együtt csináltuk, a cseresznyétől a szilvalekvárig, a rumos meggyig mindenféle befőttet tettünk el télire. Kenyeret is kellett sütni. Vasárnapra mindig volt sütemény, sokszor krémest, fánkot és rétest csináltam. Hétközben inkább elálló tésztát sütöttem, kuglerszeletet, linzerkarikát. Nyárra Zamárdiba mentünk. Még előbb Szárszóra jártunk, mert oda költöztek Pestről az I. néni szülei, mert ott olcsóbb volt az élet. Zamárdiban volt szőlő, azt én csináltam. Elmentem néha kirándulni, mert mindig hívtak, de én abba a melegbe állig begombolkozva nem szerettem járkálni. Ha ráértem, inkább azsúroztam, meg konyhai falvédőket hímeztem. A mázsamesteréknél a szőnyegcsomózást is megtanultam, aztán itt is csináltam szőnyeget, de a háború alatt elveszett. A nyaralásból egy héttel előbb hazajöttem és megcsináltam itthon a nagytakarítást. 30 éves lehettem, amikor átöltöztem, mert Pesten más volt a divat. Mert mink addig se jártunk olyan kimondott viseletbe'. Szerettük a rakott szoknyát és a bekötős blúzt. Télikabátot is vettem magamnak. Aztán a hajamat is levágattam, mert nem győztem venni azt a sok haj tűt, mindig elvesztettem. Haza nem jártam, Húsvétkor édesanyám jött fel a bátyámhoz Zuglóba én is odamentem. A másik bátyám először hazament, házat vett otthon, de azt mondta jobb Pesten és visszaköltözött Rákoskertre. Hát mind elkallódtunk itt Pesten. Templomba én Pesten is mindig jártam. 14 éves koromban otthon konfirmáltam. A Gergely utcában van a református templom, oda szoktam járni. Közben felnőttek a gyerekek — a helyemen —, a fiú elkerült itthonról, a lány pedig innen járt egyetemre. 1951-ben megszületett az unoka, kislány. Az anyja kifejte a tejet és ment be az órára, én meg megetettem. Olyan kis szöszke volt, mint az anyja. De sokszor eszembe jut — mer' 4 éves volt, mikor hozzájuk kerültem —, hogy miket mondott nekem, mikor sétáltunk. Fogta a kezem és mindig beszélt, majd ha nagy leszek, nem engedlek dolgozni, leültetlek a székbe és én mindent megcsinálok. Aztán a kislánya is itt nevelkedett a nagyszülőknél. Most vele meg a férjével vagyunk társbérletbe'. 720