Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)
Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről
öregre fölügyeni köllött. Mer' sokat vót úgy, hogy gyufát gyútogatott. Az orvos minden héten kétszer volt nála. De közbe 31 tavaszán meghalt az én apám, akkó' ementem haza, mer' a szőlőt ki kellett nyitni, meg metszeni." Attól kezdve a falujában maradt és napszámba járt. Egy családnál állt állandó alkalmazásban, amikor az asszony — magzatelhajtás következtében — meghalt és az özvegy férfi feleségül vette az akkor 40 éves Z. M.-et. Z. M. testvérei közül többen — a fiúk közül — a fővárosban telepedtek le. Egy nővére maradt a faluban, a többiek szétszóródtak, különböző helyeken telepedtek le. T. K. 1907-ben született Szentmártonkátán. Az anyai nagyszülőknek 18 hold földjük volt, az apai nagyszülőknek pedig 20 hold földjük volt. „Se apám, se anyám nem kapott földet, pénzben kapták meg a részüket. 2 hold földet vettek, az Üjerdőn a szőlőben laktunk, öten voltunk testvérek, három fiú és két lány. Hároméves voltam, amikor az édesanyám özvegyen maradt. A házunk közvetlenül az uradalmi földek mellett volt és ott lakott a vincellér. 4 tehenük volt és a tejet az édesanyám vitte minden reggel Pestre, két kávémérésbe. Az egyik a József körúton volt, a másik a Nefelejcs utcában. Naponta 40 liter tejet vitt fel kannákban reggel 6 órára és amikor végzett, vett valami élelmet és hazajött. Mink addig magunk voltunk, 7 éves koromtól már főztem a gyerekeknek, amit tudtam. Iskolába télen nemigen tudtam járni, mert nem volt se cipőm, se ruhám. Úgyhogy nem sokat tanultam. 10 éves koromban mentem először dolgozni, kötözni, hegyelni meg szüretre az uradalmi szőlőbe. A kapálás még nehéz volt, azt nem csináltam. 13 éves koromban az egyik unokatestvérem bevitt a dohánybeváltó Baross utcai simítójába, egy télen ott dolgoztam, mert ez csak szezonmunka volt. Minden nap vonattal jártam be. Ezután a kőbányai Dreher sörgyárba — ugyan az akkor már a Részvény volt, úgy hívták — vettek fel az üvegfejtőbe, gép mellé. Reggel 6-kor kezdtünk és 4-ig dolgoztunk. Innen is mindennap hazajártam vonattal, sokszor elaludtam hazafelé. Két évig voltam ott, de meguntam, mer' a vonatot is megdrágították, meg a. bejárásból is elég volt. Mondtam, hogy én elmegyek szolgálni. Meghallotta a mázsamester, azt mondja, gyere akkor hozzánk, úgyis kell valaki. Szeretett engem, mer' jó munkás voltam. A Harmat utcában laktak gyári lakásban, és mert ő már özvegy volt a lányával meg a vejével lakott. A veje a Főbusznál volt elektromérnök. Kertjük is volt, meg állatot is tartottak csirkét, malacot. Két gyerekük volt. Bevásárolni jártam, meg a gyerekekre vigyáztam, eleinte az asszony főzött. A kert az az enyém volt. Kenyeret is dagasztottam náluk minden héten, mert a Kápolna térre hordtuk a pékhez. Addig még nem csináltam önállóan, itt sütöttem kenyeret először magam. A főzésbe is belejöttem, aztán már rám bízták. Jó polgári koszton voltak. Hús volt bőven, mert két disznót vágtak. Be volt osztva, hogy a héten mit kell főzni hétfőn, kedden. Ezeken a napokon a leves után főzelék volt, szerdán gulyásleves meg valami tészta, csütörtökön szárazbabfőzelék. Sütemény minden nap volt, mert a gyerekek szerették. Sokféle rakott ételt (rakott kel, rakott káposzta, rakott rizs, rakott tészta) főztem. A tejet a gyár tehenészetéből hordtuk. Mindig velük ettem és elegendő volt az étel. A helyemről nem jártam haza, mert a két bátyám Pesten dolgozott, az 719
