Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről

szőlőbe dogoztam, de minden este hazajárni sötétedés után; permetezni, majd egész nap menni, 25 kilót cipelni? Meguntam. Emék summásnak jobb lesz, ottan jobbat dogozók, nem lesz olyan nehéz. De se így, se úgy. Mer' nekem ruhát nem vettek, csak ami pízt a 8 pengőbül összespórolgattam, abbú' vettem ruhát, lábbelit. Megint mentem másfelé, akkó' ezt eszaggattam, megint kerestem másikra valót. Került egy helyem a Lehel úton. Oszt telkük vót arra Zugló felé, az Erzsébet királyné úton kellett végigmenni. Osztán mikor elvégeztem otthon, akkó' oda köllött menni kapáni. Akkó' este kellett takarítanom. Mán 3 órakor mentem kapáni oda ki az istenháta mögé, nyóc órakor jártam haza. Akkó uzsonna után elmosogatni, főmosni meg minden. Oszt akkó' vót egy kis szobám, amibe aluttam, ecce a fiatalúr begyütt. Mondom: — Mit akar fiatalúr? Aszongya: — Jaj, úgy fáj a fogam! Hát akkó mé gyütt be? — mondom. Oszt akkó ekézd meségetni, hogy így, meg úgy. Én meg jó hangosan mondom, hogy nem szégyenli magát, mé' gyütt be ide, menjen az édesanyjáhó! Meghallotta az anyja, oszt odagyütt. — Mi baj lelkem? — aszongya. — A fiatalúrnak fáj a foga, és itt molesztál engemet! Az asszony csitítgatott. De aztán ott hagytam a helyet." Z. M. fizetését mindig hazaadta, nem tudott stafírungra gyűjteni, a családja nem is sokat törődött ezzel. Már 24 éves volt és még mindig szolgált, amikor a fővárosban megismerkedett egy villamosvezetővel. A kapcsolat nem végződött házassággal. Z. M. terhes lett, gyermekét a falujában szülte meg, de a gyermek egyhetes korában meghalt. „Akkó' az Izabella utcába' szógátam. De nyáron kimentünk nyarani a János hegy ódalába a Csillaghegyi út sarkára. Ecce' a kisasszonyok későn gyüttek haza, az asszony meg bement Pestre vásáróni, osztán kezdett sötétedni. Mfostam aznap, mondom beszedem a ruhákat. És akkor ott volt a fiatalember. Már régebben is járt hozzám. Szerettem, mer mér' mondjam, hogy megerőszakoltak? Jött egy darabig, de aztán nem vett el, pedig azt mondta, hogy ha meglesz a gyerek, elvesz engemet. Bátyámnak szótam, édesanyám begyütt értem. De mikor hazamentem, az én apám nem engedett haza. Azt mondta, ide nem gyüssz, a szégyent ide nem hozod! A nővéremékné' vótam. De egy ismerősünk, egy fiatalember ement az apámhó, nős vót mán, de nem^rót olyan idős ember. Aszonta az apámnak: — Idehallgasson Pista bácsi, maga a Mari fizetésit, amit szógát, amíg summás vót, ha valahova ement dógozni, maga mán előre kérte a fizetésit! Ement szógáni, maga azt se tudta, hogy kapott-e helyet, vagy nem kapott, akkó maga mán üzente, hogy kaptá-e mán pízt, kűdd haza! A píze köllött, mos' meg bajba' van, most má' nem köll? Nízze, ha haza nem engedi Marit, én megyek Pestre, jelentést teszek, hogy a pénzit elszedték, most meg szabadjára engedik! No akkor a testvérem elvitt Pestre a nagy OTI-ba és kaptam egy kis segélyt. Megtudta az én apám, mán akkó' gyütt értem, itthon szültem meg." Nem sokkal a kisgyerek halála után újra munkába állt. Summás volt egy ideig, aztán pedig otthonról járt napszámba az uradalmi szőlőbe. Két év után ismét szolgálni ment. „26 éves koromba' ementem Érdligetre szógáni. Az úgy vót, hogy a bátyám feleségivei járkátunk Pesten, és akkor találkoztunk az aszszonnyal. Aszongya: — Nem tudnának nekem egy jó falusi kislányt? Imígy, amúgy ekezdett beszélni. Há' mondom én is el akarnék szegőnni. No akkor osztán meg is egyeztünk. Aszongya nem Pestre köll ám, hanem apám mellé Érdligetre, 83 éves és 108 kiló. Aszongya avégett kellene, hogy legyen aki főzzön, mosson rá, meg takarítson, osztán ügyeljen, hogy ne igyon. Ügyhogy az 718