Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről

lelocsótam. Rögtön szóltak a felügyelőnek és fölírta a nevit a lánynak, elkűdték, soha többet nem jöhetett dógozni." Z. M. mikor nagyobbacska lány lett, megerősödött és az önállóságot is megszokta, elszegődött summásnak egy Tolna megyei uradalomba. Tápióságról, Szecsőről és Kákáról toborozták a csapatot, amelyben ságiak mintegy harmincan voltak. „Tizenhatot akkó' tőtöttem, ementem summásnak. Emberek, asszonyok meg lányok vótunk a bandába'. Április 15-től november 15-ig dolgoztunk ott, aratásra mindig Heves megyéből vót egy csapat, Szűcsiből meg Szancsárból (?). Először a cukorrépát bugaraztuk, másodszó' meg egyeltük, kapátuk. Megfogtuk a répát, egyik oldalárul is kettőt vágtunk, aztán meg a másikrul is. így kellett csinálni. Aki nem úgy csinálta, hanem csak a tetejit elcsapta, mán másnap utána kiment a répa. Aszonta a bandagazda, hogy mindenki a saját sorába gyün másodszorba kapáláshó', de aki nem rendesen csinájja, az akkó' nagyon rádógozik. Én az elsőné' mindig nagyon hátul vótam, de mikó' másodsorba dógoztunk danótam, meg kiabátam, mi van hátú? De hát én ott se vótam rest. Ecce' aszongya a gazdának a felesége, este, mikó' mán végeztünk. Ki tunna kötőt varrni az uramnak? Édesanyám ugye megtanított bennünket gépen varrni, kézzel még harisnyát is kötöttünk. Hát gondolkodok, mondom, én tudok varrni, de kérdés, hogy milyen kötíny kell? Aszongya csak olyan nyakbaugrós. Hát azt meg tudom csinálni. Aztán annyira barátságba gyüttünk, hogy nyáron má' én szettem nekik a babot. Ügy hogy szombaton lefeküttünk 11 órakor és mán 3 órakor főketem vasárnap, akkó' ementem nekik babot szedni, mire a nap jó fősütött, a bab má' otthon vót. Ezért én megkaptam minden reggel a fél liter tejet a gazdáéktul, akkó' én vettem kávét, oszt vasárnap megfőztem és minden reggel tejeskávét ittam. A szalonnát meg még reggel otthon megsüttem, úgy vittem a munkába. Mer ott a fődön is vót tűz csinálva, mikor reggeliztünk, de hun a ruhájára, hun a kézire csöpögött a zsír az embernek. 4 kiló szalonnát kaptunk havonta. És ezt azé' csinátam, hogy amikor az anyám eljött látogatóba, akkor 2 liter zsírt attam neki. Hazavitte a családnak. A cukorrépa után a tengerit kapáltuk, jött a krumplikapálás, majd a kendert vágtuk meg összekötözgettük. Aratás után, pedig be vótunk osztva a géphő. Be vótam osztva a törekbe másik nap a szalmára, harmadik nap az asztagra. A gépelés egy hónapig is eltartott, egész júliusba'. Aztán megint a tengerivel dógoztunk, utána jött a kukoricatörés, aztán a cukorrépaszedés meg mán őszön ment. A summásságbul 6 q búzát vittem haza, 6 vagy 8 forintot kaptunk meg az élelmet." Többször is lement summásnak és ősszel pedig szolgálni ment a fővárosba. De nem maradt sokáig egy helyen, mert ha otthon a család szerződést kötött, akkor fölmondott és ment ismét summásnak. „No oszt' ezé' nem vót soha olyan jó helem, mer' együttem a summásságbul november 15-én, akkó' december elejig otthon vótam, összeszedtem a ruhám, és akkó' mentem szógáni. De hát akármilyen hele is vót valakinek, karácsonyra nem hagyta ott. Szegény bátyám bérkocsis vót és a Bérkocsis ucca felé vót az istállójuk. Felmentem Pestre, oszt ott aluttam nála, amíg helet nem kaptam. Sokat mondta, jaj Mari, de sajnállak! De minek mennyek haza, csak szógáni mehetek. Nem lehetek itthon a többi mind kicsi, télen micsinájjak? Aztán talátam helyet. Az asszony nagyon kedves vót, elvette a könyvemet, nézi. Mié, szolgáltam olyan kevés ideig? — aszongya. Mer' summás vótam, meg ha itthon vót valami munka a grófná', akkor maradj itthon. Szentmartonkátán a 717