Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)
Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről
NAGY VARGA VERA (Kossuth Múzeum, Cegléd): SZOLGÁLÓK A FŐVÁROSBAN A TÁPIÓ VIDÉKÉRŐL BEVEZETÉS A Tápió vidéke átmeneti táj az Alföld és a Felföld között, Pest megye keleti felében, a főváros agglomerációs övezetében. Az 1970-es évekig a vidék népének életmódja és kultúrája „fehér foltnak" számított a magyar néprajztudományban. A magyar nyelvterület fővárostól távoli tájainak népcsoportjait jobban ismerjük, mint e táj népét. A kutatók érdeklődését a sok archaikus vonást őrző reliktumterületek váltották ki, és talán úgy vélték, hogy a nagy város — és a táj népének évszázados kapcsolata a fővárossal — változások, a hagyományos paraszti kultúrától idegen jelenségek előidézője volt, így a néprajzi kutatás csalódást okoz. Vidékünk „paraszti közösségeinek fejlődését a fővárossá váló Pest közelsége és a jó közlekedési viszonyok határozták meg. Lakosai évtizedek óta ipari munkára járnak." 1 Olvashatjuk a Néprajzi Lexikonban a táj népére valóban jellemző megállapítását. A Tápió mentét a fővárossal összekötő (Szolnok—Budapest Keleti pu.) vasútvonal azonban nemcsak ipari munkásokat visz a fővárosba, hanem a pesti lakásokat, vállalatok irodáit takarító asszonyokat is. A lányok és asszonyok mai fővárosba járásának ezen a vidéken is — mint a Budapest agglomerációs övezetéhez tartozó dunántúli településeken — előzménye, tájanként kialakult rendszere van. A XIX. század második felétől házasságkötésük előtt itt szolgáltak a lányok és a fővárosban értékesítették a tej hasznot, baromfit, zöldségféléket a kofák. Ez a kapcsolat valójában sokkal régebbi: a XVI. század közepétől bizonyíthatóan a főváros volt egyik legnagyobb piaca az itt termett gyümölcsnek és az itt nevelt állatoknak. 2 A terepmunka során a hagyományos paraszti kultúra — más alföldi területekről már ismert — rendszere tárult fel előttem. 3 A vidék településeinek még a fővároshoz közeli falvaiban (Űri, Tápióság, Tápiósüly) is paraszti viseletben járnak. Nem értékelem túl e külsődleges kultúrjelenség meglétét, hiszen más tájakon is tapasztalható, hogy a nagyváros közelében élő falvak lakói mintegy reklámcélból tudatosan törekedtek a paraszti viselet megőrzésére/ 1 A fővárossal kapcsolatot tartók közül kiválasztottam egy csoportot, az asszonyok köréből, akik a fővárosban szolgáltak és a házasságkötés után visszatértek a kibocsájtó közösségbe. Az ő életútjukat vizsgálva szerettem volna megismerni akkulturációs jelenségeket. 5 Az eredmények bemutatása előtt szükségesnek tartom ismertetni a táj gazdasági életét, a paraszti települések megélhetési gondjait a XX. század 1920-as és 40-es éveiben. Az 1940-es években a Tápió mente agrárproletariátusának elviselhetetlen nyomorúságáról, rendkívül szűkös életviszonyairól tájékoztatta az egykorú társadalmat Kovács Imre. 6 Hírt adott a szekták, különösen az amerikai eredetű 707