Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Örsi Julianna: A Tápió mente társadalomnéprajzáról

Iádban csak esetenként segítettek. Gyakran az anya vitte magával a kicsinyét a mezőre is. Föltette a fára a tacskát és abba a pici gyereket. Ha már volt a családban nagyobb gyerek, a kisebbet arra is rábízta a szülő. így előfordult, hogy nemcsak a saját korcsoportjának megfelelő játékot játszotta. Az egyik Űriban lakó ma már idős ember is így jutott el kicsi korában a mulatságba: „Olyan három esztendős gyerek lehettem. Az én öregebb néném hét évvel volt tülem öregebb. A másik meg tízzel. Mentek a mulatságba. Én is elkönyörögtem magam. A fiatalabb nővérem dajkált ott. Az ablakba ültetett, oszt néztem, hogy táncolnak ott." A későn született gyermek — a vakarék — nevelésében volt legtöbb szerepe a nagyobb testvérnek. Beszéltünk olyan asszonnyal is, aki saját testvérét, szoptatta, dajkálta. Egyszerre szült az édesanyjával, de az ő gyermeke meghalt. Több esetben emlegetik, hogy szinte egyszerre feküdt gyerekágyat az anya és a legidősebb lánya. A rossz gyermeket az ördöggel, a konkussal, a sárkánnyal ijesztgették. Ha nem fogadott szót, megverték: rávertek kézzel, megcsapkodták vesszővel. Más esetekben elég volt, ha csak szigorúan ránéztek. A munkába nevelés is a családban történt. Kisgyermekkortól fokozatosan ismertették meg velük az egyes munkafajtákat. A szegényebb családok a 8—10 éves gyermeküket már elszegődtették. Az iskolahagyott lányokat és a fiúkat 35. kép. Idős asszony a sublótjával. 701