Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Örsi Julianna: A Tápió mente társadalomnéprajzáról

el a vagyont. Felírták papírra és kihúzták. Az özvegyasszonynak gyermekei gyakran komenciót adtak. A móring adásának szokását Tápióságon a második házasság esetében emlegetik. Az asszony kapta a földet, házat házastársától. A tápiószecsőiek szerint móringot adtak a szülők a legénynek, ha nem akarta leányukat feleségül venni. Ráerőltették. Földet, házat írattak rá. Kivételnek számított az a törzscsalád, ahol a legény költözött a lány szüleinek a házába házasságkötéskor. Ha egy családban több fiú volt, előfordult, hogy közülük valamelyik elment vőnek, egyeslányt vett feleségül. Ezt az állapotot lenézték még akkor is, ha a jobb anyagi helyzet reményében köttetődött. A lány szülei irányították a fiatalok életét. A vő kiszolgáltatott helyzetét tükrözi a szólás, melyet Tápióságon jegyeztünk fel: „A vők szarják az árvaganajt."

25 3. KISCSALAD A faluközösség a fiataloktól elvárja, hogy családot alapítsanak. „Legyenek a maguk talaján" — mondták az idősebbek. E század 20-as éveiben a lányok 16—18 évesen mentek férjhez, a legények 20—24 éves korban nősültek. Az ideális korkülönbséget 3—4 évben határozzák meg. A lányt 25 éves kora után öreglánynak, a legényt 30 évesen már agglegénynek tekintették. Tápiószentmártonban az 1870-es években — az anyakönyvek szerint — a menyaszszonyok többsége 18—20 éves volt, a vőlegények többsége pedig 23—25 éves. 698 34. kép. A Sárközi család (reprodukció)