Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Korkes Zsuzsanna: Népi gyógyítás a Tápió mentén

Nagypénteken hajnalban napfelkelte előtt mentek le a Tápióhoz „Aranyvízben" mosakodni, hogy egész évben frissek, szépek, egészségesek legyenek. Mikor mentek a folyóhoz, nem volt szabad senkihez se szólni, mert hitük szerint nem lesz hatása az arany víznek. Nagyon sokan az otthon maradt családtagoknak is vittek ebből a vízből. Szent György napjához, illetve az azt megelőző időszakhoz számtalan szo; kás tapadt. „Szent György alakja, ünnepe a tavaszkezdet szimbólumaként máig ott él a népi hiedelemvilágban. Főleg a nap hajnalához fűződnek egészségoltalmazó, lusztrációs hiedelmek és hagyományok, azonban már kihullott belőlük a szakrális oltalomkérés képzete, tudata. Legföljebb a kígyóhoz, gyíkhoz kapcsolódó, bőségesen előforduló hiedelmek emlékeztetnek a sárkányölő szent legendájára."

20 Ezen a vidéken is, mint szerte az országban, a Szent György-nap előtt fogott gyíknak csodás erőt tulajdonítottak. Egy idős asszony így mesélte el: „Mikó kapatunk Szent György nap előtt, oszt tanátam egy kis gyíkot, oszt meghurcoltam az ujjammal a torkát; édes, édes gyíkocskám, gyógyítsd meg a torkocskám! Oszt meggyógyult. Míkó meghurcoltam a gyíknak a torkát, akkó meghurcoltam a magamét is. Ez fiatal koromba vót" (Kóka). Tápiógyörgyén azt is hozzátették, hogy a két neveletlen ujjal (gyűrűsujj) kellett mindezt megcsinálni. Nagykátán kilencszer húzogatták meg a gyík torkát és ugyanany^. nyiszor a sajátjukét is. Tápiósápon nemcsak a torkukat kenték meg a gyík farkával, hanem a fogukat is. Az űrnapján megszentelt virágnak, sátorfűnek csodás erőt tulajdonítottak, különleges szentelménynek tartották. Mindenki igyekezett hazavinni néhány szálat, amelyből aztán fürdőt készítettek. Ügy tartották, hogy az ilyen vízben megfürdetett gyerek abban az évben nem lesz beteg (Süly). Más községekben viszont csak akkor alkalmazták ezt, ha már beteg volt a kisgyerek (Üri, Kóka, Süly). Tápiósápon a torokfájós beteget, vagy „akin Szent Antal tüze" volt, azt füstölték meg az úrnapi szentelménnyel. : Nemcsak a jeles napokhoz kapcsolódtak ilyen betegségelhárító szokások, hanem természeti jelenségekhez is, így pl. mikor meglátták az új holdat, kimentek köszönteni és kérték, hogy hárítsa el a fogfájást (Űri). Pándon és Szentmártonkátán ilyenkor háromszor, vagy kilencszer beleleheltek az „újságba", hogy ne legyenek fogfájósak. — Tavasszal, mikor először mennydörgött, meg kellett hemperegni a földön, hogy abban az évben ne legyenek hát- és derékfájósak. Mikor pedig az első fecskét meglátták, a következő versikét mondták: „Fecskét látok, szeplőt hányok, mind a fecske lábára maradjon!" BÜCSÜJÄRÄS A népi gyógyításban igen nagy szerepet játszott a búcsú. Egy-egy híressé vált búcsújáró helyre messzi vidékekről is elzarándokoltak a testi és lelki bajaikra gyógyulást remélők. Ismertté válásukat elősegítette egy-egy csodás gyógyulás híre, vagy emléke. A tápiósápiak szívesen jártak fel Pestre Rita napján a rózsaszentelésre. A szentelt virágból vittek haza és ha nagybeteg, vagy haldokló volt a háznál, 869