Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Kurucz Enikő: Alakoskodók a Tápió mentén

megkereste a vőfélyt. Ketten előre megbeszélték, hogy jöhetnek-e, mit és hogyan fognak játszani, valamint megmondta a játszó személyek nevét is. A vőfély megmondta azt is, hogy azonnal jöhetnek, vagy várakozzanak még valameddig. A bekérető visszament társaihoz és vagy nyomban (bevezette őket, vagy megvárták, amíg a vőfély kiüzent értük. Amint beértek, a vezető újra köszöntötte a bentlevőket, majd a vőfélyt kereste. Ekkor már az egész násznép előtt engedélyt kért a jelenet bemutatására. Elmondta, hogy a vőlegényt szeretnék játékukkal elbúcsúztatni, mivel sok csínytevést csináltak együtt. A bekéretés szövegének csak tartalma volt azonos, felépítése mindig változott. A szereplők elhelyezkedése sem volt pontosan meghatározott. Lehetőleg a már bent ülők között igyekeztek központi helyet elfoglalni, hogy jól lássák őket. Lakodalomban ez az elhelyezkedés egyszerűbb volt, mint disznótorban, mivel a zenészek közelében mindig volt üres hely, hogy a nésznép táncolni tudjon. Amíg a játék tartott, a tánc úgyis szünetelt, így ezen a helyen álltak. Arra vonatkozóan, hogy a játékosoknak egy külön nótát húztak a zenészek, elszórtan találtam adatokat. A disznótorban a megterített asztal közelében helyezkedtek el. Amennyiben játékukhoz nagyobb tér kellett, akkor mind a szobában, mind a pitvarban játszottak. A bekérető nem vett részt a játékban, ezért annak ideje alatt igyekezett félrehúzódni. A játék végén előrelépett ezzel jelezve, hogy mindjárt indulnak. A vőfély vagy a házigazda ilyenkor megkínálta őket. Ezt megköszönték, majd miután mindent elfogyasztottak, kimentek. A szereplők igyekeztek a játékba bevonni a jelenlevőket is. Kiszaladoztak hozzájuk, kérdéseket intéztek mindenkihez, de erre nemigen vártak választ. Mivel a játékoknak előre meghatározott cselekménye a legtöbb esetben nem volt, így a szereplők helye sem volt előre tisztázott. Azon igyekeztek, hogy egymást lehetőleg ne zavarják. A játékot a legtöbb helyen örömmel vették és úgy tartották, hogy ezzel megtiszteltetés érte a házat. Nem egy esetre emlékeztek vissza, amikor sértődés lett abból, hogy nem keresték fel valamelyik családot. Ahol gyakrabban jártak, már előre felkészültek a háziak a látogatásra. Disznótorban egy nagy tálcára hurkát, kolbászt raktak és betették a kemencébe, hogy ki ne hűljön. Lakodalomban előre felrakták a poharakat és a kancsó bort, hogy ezt igyák majd meg. Nagyon ritkán fordult elő, hogy ne kínálták volna meg őket. Egy esetről hallottam, ahol ezt elmulasztották és bosszúból elvitték a kiskaput. A gazdának végül sokba került ez, mert bort is, pénzt is kértek, hogy visszaadják. Ráadásul elmesélték a történteket az egész faluban. Az ilyen szégyent mindenki igyekezett elkerülni. A játékért pénzt csak újabban kaptak, mikor már gyerekek is kezdtek járni. A legények ekkor is élelmet kaptak, meg egy pohár bort, néha még az útra is egy üveggel. A játékoknak sohasem volt célja, hogy valamilyen összejövetelre élelmet, vagy pénzt gyűjtsenek. Az 1930-as évekig gyerekeknek is diót, cukrot, süteményt adtak. Az eddig ismertetett játékok a második világháború idejéig háborítatlanul éltek. 855