Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Kurucz Enikő: Alakoskodók a Tápió mentén

FOGADTATÁS, BEKÉRETÉS A játszókat előre egyetlen helyre sem hívták. Számítottak esetleges megjelenésükre, de amennyiben ez elmaradt, az sem okozott nagyobb gondot. Még a más vidékeken oly gyakori játszási alkalomnak, a lakodalomnak sem tudott annyira részévé válni, hogy annak menetében egy állandó helye lett volna. Nagyon ritkán esett meg, hogy jövetelüket már a lakodalom előtti napokon bejelentették volna a vőfélynek vagy az előre hívott volna játékosokat. Az előadás időpontját sokkal inkább az illendőség, mintsem szigorú szabályok diktálták. Mint láttuk, sem lakodalomba, sem disznótorba nem illett az étkezés ideje alatt érkezni. Ennek ellenére nem egy adatot találtam erre is, hogy ilyenkor kint megkínálták őket és megkérték, hogy várakozzanak egy rövid ideig. A disznótorban a pitvarban álltak, amíg behívták őket és ez alatt az idő alatt többször is megkínálták őket. Volt olyan csoport, akik ezek után már nem is tudták előadni a játékot. Az ilyesminek igen gyorsan híre ment a faluban. Ezeket már nem is engedték be következő évben egyetlen házba sem. A játékok nagy részének cselekménye nem volt. Ez alól csak azok a disznótorban előadott játékok a kivételek, melyekben az új disznó megvételéről szóltak, de ennek a szövege és cselekménye nem volt teljesen kötött. A többi játék nagy hasonlóságot mutat ugyan, de ez nem a kötöttség miatt volt, hanem mert azonos tőről fakadtak. Leginkább valami bolondos jelenetet adtak elő vaskos tréfákkal. Az egyes jelenetek előtt pontos szövegű, hosszú bekéretés nem volt. Verset, dalt sohasem adtak elő. A játékok nagyrészt ünnepi alkalmakhoz kötődtek vagy olyan eseményekhez, amelyek a falu lakosságának nagy részét vonzották. Ezeknek a családi ünnepeknek a színhelye a ház tisztaszobája volt. Ezt, az alkalomból szinte teljesen átrendezték. Ilyenkor úgy igyekeztek a bútorokat állítani, hogy több ember is kényelmesen mozoghasson. Ezért a középső rész üresen maradt, így itt volt hely a maskurásoknak is. à Mivel meghatározott szövegű bekéretés nem volt, külön személy sem ment a maskurásokkal, hanem maguk a játékosok beszéltek a gazdával. Bekopogott az egyik maskarás és megkérdezte a gazdát, hogy előadhatnának-e egy játékot. Amennyiben ennek nem volt akadálya, úgy kiment a társaiért és együtt jöttek vissza. Néhány helyen találkoztam azzal a szokással, hogy azokban a házakban, ahol disznótor alkalmával szívesen látták a maskurásokat, nyitva hagyták a kiskaput. Ilyenkor már nem is kellett engedélyt kérni, csak üdvözölték a háziakat, s elkezdték a jelenetet. Mire az ajtóhoz mentek, a gazda már várta és maga kísérte be őket. Idősebb adatközlők még emlékeznek arra, hogy régebben, amikor a játékok még nem váltak általánossá, a csoporttal egy legény is ment, aki nem öltözött maskarába, nem változtatta el magát. így nagyobb volt a bizalom az ilyen csoportok iránt, mivel erről az egy legényről már tudtak következtetni arra, hogy kik a társai. Ez a legény csak az üdvözlő és a búcsúzó szöveget mondta el. így, hogy ismerték a játszókat, el lehetett kerülni az olyan eseteket, amelyre Tápióbicskén hallottam egy példát. A játék menete és cselekménye teljesen egyéni, az adott szituációra szabott, ennek ellenére úgy érzem, érdemes megemlíteni. A lakodalomba álarcban elment a menyasszony elhagyott szeretője, legénytársaival együtt. A vőfély 853