Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Kurucz Enikő: Alakoskodók a Tápió mentén

lett volna. Amennyiben mégis akadt ilyen, az sosem a csoport, hanem egyes emberek tulajdonában volt. Amikor ő abbahagyta a játékot, nem hagyta ott a maszkot a többieknek, hanem magával vitte, s esetleg a saját gyerekének adta oda, mikor már az is járt maskarába. Sem a gyűjtőterület falvaiban, sem egy-egy falun belül a játékoknak több variációja nem fordul elő. A játékok menetében és előadásmódjában az évek során nagyarányú romlást figyelhettünk meg. Az utolsó maskarások már csak szüreti felvonulásokon tűntek fel a menetben és semmiféle cselekvést nem végeztek. A nagyobb falvakban több csoport is járt, gyakran egymáshoz hasonló játékot adva elő. Igyekeztek azonban, hogy mindegyikőjük más-más állatot személyesítsen meg. Az egyes csoportok ameddig csak együtt jártak, mindig ugyanazt a jelenetet mutatták be. A csapatok csak barátokhoz, rokonokhoz, ismerősökhöz mentek el. Olyan házakba is betértek, ahová valamelyik legény udvarolt. Idegen házakhoz nem volt divat „maskarába menni". Mivel ismerték őket, hiába kormozták be az arcukat, csak ritkán maradt titokban a személyük. A játékokra való felkészülés valamelyik szereplő házánál történt, vagy ki-ki otthon beöltözött és így találkoztak valamelyik háznál, ahonnan indultak. A jelmez felvétele legtöbb esetben nem igényelt különösen sok időt és ügyességet. Némely esetben, amikor a jelmez bonyolultabb volt — mint a gólya vagy a varjú maszkja —, a családtagok is segédkeztek. A szüreti felvonulás kivételével a maskarások este, sötétedés után indultak útnak. A játékok túlnyomó részénél azt figyelhetjük meg, hogy a játszási alkalmak keverednek. Amelyek a disznótorban, ill. a lakodalomban fordultak elő, gyakran feltűntek szüreti felvonuláson is. Ilyenek a részeg ember és felesége, cigányasszony—cigányember, medvetáncoltatás, gólya-, galamb-, borbélyjúték, valamint a koldus—pandúr párharca. A JÁTÉKOK MENETE A következőkben a területen fellelhető valamennyi játék menetének részletes leírását közlöm. A szüreti felvonulásokon szinte mindenütt találkoztam a medve alakjával. Egyik idős adatközlőm elmesélte, hogy ők igen sokfelé jártak aratni és ott „mindenféle népekkel" találkoztak. Ezek között voltak olyanok, akik a szünetben mindenféle bohócságot játszottak. Ott úgy látták, hogy egyik a másiknak a derekára kötelet kötött és azon vezetgette mindenfele. Közben az, akinek a kötél volt a derekán, brummogott és úgy ment, mint a medve. Aki vezetgette, nótákat énekelt neki és a medvének táncolni kellett. Adatközlőm is látott már otthon, Tápiószecsőn mindenféle felvonulást szüretkor, s úgy gondolta, hogy ő ezt megcsinálja az egyik cimborájával. Lehetett játszani ócska ruhában is, de jobb volt a kifordított bunda. Arcukat bekormozták, hogy ne lehessen felismerni őket. A medve derekára szalmából sodort jó erős kötelet kötöttek. A gazdán rendes hétköznapi ruha volt, s egy kicsit elváltoztatta a beszédét. A medve néma szereplő volt, a gazdája is 847