Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Kurucz Enikő: Alakoskodók a Tápió mentén

Üjváry Zoltán a játékokat játszási alkalmak szempontjából két nagy csoportra osztja, állandó és spontán játékokra.

6 Ezen meghatározás alapján állandó játékot nem találtam. Újváry Zoltán az állandó játékokhoz sorolja a lakodalomban, fonóban, szüreti felvonuláson előadott játékokat. A mi esetünkben az ezen alkalmakkor bemutatott alakoskodások sem tekinthetők állandónak, mivel sohasem épültek be szervesen a játszási alkalom menetébe. Nem találtam egyetlen olyan példát sem, amikor az előadás annyira részévé vált volna egy közösség életének, mint Nádudvaron vagy Konyáron a halottas játék a lakodalomnak." A fonóban számtalan, a párválasztást elősegítő játékot előadtak a „legényes napokon", melyeknek előre megvolt a menete. Ezzel szemben az alakoskodók megjelenése nagyon esetleges volt. Olyannyira nem vált a fonó részévé, hogy gyakran még az egyazon időben, egyazon fonóba járó adatközlőim közül sem emlékeztek valamennyien vissza ezekre a ritka alkalmakra. Az alakoskodók a visszaemlékezések szerint a XX. század elejéig követhetők; de az irodalmi adatok szerint jelenlétük jóval korábbi. Elsősorban legények, fiatal házasok adták elő, akik aratási munkákra jártak távolabbi vidékekre is. Nemegyszer lányok is részt vettek a játékban. Ez a falu közösségében nem váltott ki semmiféle ellenérzést sem. Az 1940—50-es években a játszók egyre inkább a fiatalabb legényekből, gyerekekből kerültek ki, akik a nagyobbaktól lestek el az előadást. A visszaemlékezők között még találkozni olyan adatközlőkkel, akik előadták azokat.

8 Abból, hogy a játékok nem állandósultak több helyen, arra következtethetünk, hogy nem helyi képződményekkel állunk szemben, hanem valamilyen átvétellel. Századforduló után mintegy 10—15 éves időszakban a játékok helyenként állandósultak és bizonyos alkalmakkor (szüret, disznótor) gyakran feltűntek, de általánosan még ebben az időszakban sem váltak részévé ezen alkalmaknak. A második világháború és az 1950-es évek során nagyon megritkultak. Napjainkban főként néhány lelkes pedagógus munkája eredményeként kezdik őket feleleveníteni. A játék résztvevői nem összeszokott csapatként jártak együtt. Egy-egy csoport legfeljebb két-három állandó emberből állt. Tagjai évről évre cserélődtek. Kezdetben a csapat irányítója az a legény volt, aki látta vagy magával hozta a játékot. Később, amikor ők abbahagyták, már nem volt a csoportnak állandó vezetője, sem az előadásoknak kiemelkedő szereplője. A játékot irányító személy általában nem volt azonos a legény bíró val, mint más területekről ez ismeretes.

9 Az eddig bemutatottak alapján nem meglepő az a tény, hogy állandó kellékei sem voltak az egyes előadásoknak. így a felkészülés nem igényelt hosszú időt és utánajárást. A legfontosabb kellékek a minden háztartásban meglelhető ócska ruhákból, egy-két esetben bundából álltak. Arcukat leggyakrabban bekormozták. Ujabban, amióta a helyi szatócsboltok is árultak álarcot, azt is használtak. A bemutatott játékok túlnyomórészt állatokat utánoztak. Ennek a ténynek igen kézenfekvő magyarázata az, hogy ezek igénylik a legkevesebb felkészülést, mind jelmezüket, mind szövegtudásukat tekintve. Az általam gyűjtött anyagot minden esetben szöveg nélkül, némajátékként adták elő. Ezek a játékok igen nagy hasonlóságot mutatnak az Alföldön több helyen fellelhetőkkel.

10 Nagyon kevés adatot találtam arra, hogy egy-egy figurának állandó maszkja 846