Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Gulyás Éva: Hidelmek, szokások a Tápió mente néhány falujában

balázsolni. A pap két szál összeerősített égő gyertyát tartott a torkuk alá, hogy ne legyenek torokfájósak, torokgyíkosak. A virágvasárnapi szentelt barkát az eresz alá dugták, hogy ne csapjon a házba a villám. Nem volt szabad bevinni, mert akkor nem keltek ki a kiscsirkék, libák. Az úrnapi sátrakból hazahozott szentelt virágokat, füveket is nagy becsben tartották. A virágokat a káposzta közé szúrták le, hogy a féreg ne egye meg! Ha a gyereknek hasmenése volt, megfőzték az úrnapi füvet és megfürösztötték benne. Volt, aki az imakönyvébe is tett egypár szál úrnapi virágot. Hasonlóan jártak el a Márk napján (ápr. 25.) megszentelt búzával is. Abból is mindig egy-két szálat az imakönyvben tartottak. Tehát látjuk, hogy a különböző szentelményeknek milyen nagy jelentősége volt a népi vallásosságban. Ügy vélték, hogy a bajt, betegséget távol tartja tőlük, s ünnepeken a megtisztulást, megújhodást nyerik el általa (pl. a megszentelt ételből evéssel). A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tartott. Farsang végén vasárnaptól húshagyókeddig, három napig (farsangvasárnap, farsanghétfő, farsangkedd vagy húshagyókedd) tartott a bál, amelyre 50 fillér volt a belépő. Húshagyókedd éjfélig mulattak, mert hamvazószerdán már megkezdődött a böjt. Szombaton kocsonyát, vasárnap fánkot, hétfőn rétest, kedden herőcét, kelt tésztát ettek. Hamvazószerdán már eltették ezeket s pattogatott kukorica volt. Csonkacsütörtökön a maradékot fogyasztották el (fánk, rétes stb.). Tápiószentmártonban az evangélikusok ötvenedvasárnapnak hívták a farsang vasárnapot. A kocsmában, iparoskörben volt a bál. A házaknál is rendeztek citerabálat, a résztvevők petróleumot, pár fillért vittek ajándékba. A farsangot követő nagyböjti időszak speciális étele volt a cibere. Ilyenkor a zsíros, nehéz ételektől megtartóztatták magukat. Népszerű böjti csemege volt a pattogatott kukorica. Szent György napja (ápr. 24.) fontos határterminus, a tavaszi munkák ettől kezdve megsokasodnak, az állatokat is ilyenkor hajtották ki először a legelőre. Mint minden nevezetesebb napon, ekkor is tilalmak sokasága szabályozta a tennivalókat. Szent György-nap előtt nem tették ki az ágyneműt, mert „elveri a jég a határt", „sok zivatar, égiháború lesz". Ha a békák Szent Györgynap előtt megszólaltak, akkor még 40 napig hideg lesz, sokáig tart a tél. Ha valaki Szent György-nap után az első gyíkot megfogta és a torkát megnyálazta, nem lett torokgyíkos. A nagyböjti időszakot a nagyhét, illetve a húsvét zárja be. Űjszászon úgy tartják, hogy a krumplit nagyhéten kell vetni, mert akkor sok lesz. Ezen a héten mostak, takarítottak, készültek az ünnepre. Nagypéntek már ünnepnek számított, kora reggel került sor az egészségvarázsló rituális mosakodásra. Az asszonyok kannákban hordták a vizet a Tápióról: megmosakodtak benne, hogy szépek, egészségesek legyenek. Tápióbicskén még az állatokat is megitatták belőle. Egész nap böjtöltek, reggelre kávét, főtt tojást, ebédre borlevest, rántott halat vagy mákos tésztát ettek. Húsvétkor már tilos volt dolgozni. Nem szabad sepregetni, mert elsöprik a locsolkodókat. A legények régebben vízzel locsolkodtak, egy kanna vizet vittek magukkal és a tetejével öntözték a lányokat. Az 1950-es években terjedt el Tápióbicskén, Tápiószentmártonban a kölnivízzel való locsolkodás. A kisebb fiúk citromhajat, szagos szappant áztattak vízbe és ezzel a szagos vízzel jártak a 836