Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Gulyás Éva: Hidelmek, szokások a Tápió mente néhány falujában

dája minden kívánságát teljesíti. Csak úgy lehet tőle megszabadulni, ha elkül­dik a templomba, oda nem mehet, be és vissza se tér. 16 Átvitt értelemben a vézna gyermekre, asszonyra vagy állatra mondják, hogy olyan, mint a lidércke! „Te lidércke, kiszáradsz már!" — mondják a sovány gyermekre Tápiószent­mártonban. Az éjszakai sötétségben feltűnő imbolygó fénypontot Zámpásnak nevezik. „Mint a viharlámpa, olyannal közeledett." Tápiószentmártonban úgy vélik, hogy rossz emberek lelkei, akik megkísértik és megfélemlítik a járókelőket is. Ha imádkoztak, közelebb ment, ha káromkodtak, eltávolodott. A szomszédos területek közül az Ipoly menti falvakban ismerik még erre a jelenségre a lám­pás terminust. 17 Kókán a tüzes mérnök, illetve indzsellér képzete ismert, és úgy tartják, hogy annak a mérnöknek a lelke, aki életében rosszul mérte a föl­det. Halála után is tüzes lánccal kell a földet mérnie büntetésből. A földbe ásott kincs fölött felcsapó láng is a lidérc hiedelemkör tartozéka. Minden hét évben megtisztul, olyankor kék láng csap fel a földből. Ha ilyen­kor a sarkához kap az illető, megszerezheti a pénzt, mert fennmarad a föld színén. „A nénémék látták a Hatvani hegy oldalában égett a láng. Elmentek Nagykátára s mikor jöttek vissza a hegy oldalában látták a nagy tüzet. Mikor hazaértek, elhíresztelték, hogy mit láttak. Azt mondták neki, hogy buták vol­tatok, mért nem kaptatok a sarkatokhoz, akkor megláttátok volna az aranyat, fennmaradt volna. Tisztította magát az arany, azért lángolt." A lélekhit köréből a hazajáró halottra, és a léleklátóra vonatkozó hiedel­meket gyűjtöttük. Széles körben ismert az a hiedelem, hogy a halott lelke éj­szaka hazajár. Ilyenkor azt kell mondani, hogy „Minden lélek dicsérje az 2. kép. Bánkódó Krisztus-szobor, talapzatán a keresztre feszítés eszközeivel. Kóka, temető. 1979. 831

Next

/
Oldalképek
Tartalom