Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Barna Gábor: Jeles napok szokásai a Tápió mentén

templomba. Tápiósápon, a szomszédos szlovák faluban pedig szintén kalácsot, tojást, valamint sonkát, kolbászt és pecsenyét. Ezeket egy tálban vitték, s az oltár elé helyezve szentelte meg a pap. A reggeli miséről hazatérve ezekből a szentelt ételekből ettek. Arra mind a két faluban nagyon vigyáztak, nehogy az étel morzsája a földre hulljon, mert hiszen szentelt dolgokról van szó. Tápiósápon a szentelt ételek morzsáját, még a tojáshéjat és a sonkacsontot is tűzben elégették. Sülyben viszont az étel morzsáját a baromfiaknak adták oda. Menden és Tápióságon templomi ételszentelést nem említettek. Tápióságon és Űriban ugyanakkor az otthon tartott szenteltvízzel hintették meg étkezés előtt a húsvéti kalácsot, amely így szintén szentelt ételnek számított. Üriban a sonkát nem csontozták ki annak emlékére, hogy Jézus lábszárcsontját sem törték meg. (János 19,36 Kiv 12,46.) Már a szentelésre vitt ételek felsorolása is jelzi a húsvéti ünnepi étrend egyes fogásait. A legtöbb településen, aki csak tehette, húsvétra is vágott disznót. Ebből került ki a friss kolbász, sonka, kocsonya. Mások a téli vágásból is tettek félre. Ugyancsak általános *a töltött mákos vagy diós kalács és a fonott kalács. Pándon húsvét első napján húsleves volt. töltött káposzta, újabban rántott hús. Italok közül a bor és a pálinka a hagyományos, a sör az utóbbi évtizedekben jelent meg, s vált nagyon gyorsan kedvelt itallá. HÚSVÉTHÉTFŐ Az ünnep második napja, amelyen a templomlátogatás szintén kötelező. Ugyanakkor azonban a sürgős munkákkal haladni kellett. Ezen a napon a naponta kijáró csürhe pl. már kihajtott. A kanász ünnepet köszöntött, amiért a gazdáktól, a jószágtulajdonos családoktól ételajándékot, kalácsot kapott. Mint más több napos ünnep esetén, húsvétkor is másodnapján tartották meg a nagy bálokat. Húsvéthétfő máig élő hagyományos eseménye azonban a locsolás. Ezt locsolkodásnak, öntözésnek is nevezik. A nap neve Tápiószentmártonban erről öntöző hétfő. Pándon a legények, a fiatalemberek is jártak egykor locsolkodni. Vízzel vödörből vagy üvegből locsoltak, de szagosvizet nem használtak. Ez csak a két háború közti évtizedekben vált fokozatosan általánossá, bár azelőtt is került már azoknál a fiataloknál, akik Budapesten szolgáltak, dolgoztak. A legények és a fiatalemberek nem verseltek, csak a kisgyerekek. Ez utóbbiak mindig szagos vízzel, azaz szappanos vízzel vagy narancsos vízzel locsolkodtak. A pándi gyerekek egykor és ma is legismertebb húsvéti verse ez: Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni? Ez a vers mindegyik Tápió menti településen ismert, s országszerte is a leghasználatosabb rigmusok közé tartozik. A lányok csak a legényeket és a fiatalembereket ültették asztalhoz és kínálták meg őket étellel, itallal. A gyerekek festett tojást kaptak, a legények Tápiószentmártonban pedig virágot. Tápiósülyben ez a tojás piros is lehetett. Pándon és más faluban is inkább 785