Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

T. Bereczki Ibolya: Adatok a népi táplálkozáshoz a Tápió mente néhány településén

LEVESEK Főleg gyerekek és idős emberek számára főzték a tejbelevest, aránya — hasonlóan a többi tejtermékéhez — kicsi a levesek között is. Tápiógyörgyén régies savanyú leves volt a savóból főzött csóré/

1 A felforralt savót habarták, kifőtt tészta előtt tálalták. A gabonanövények közül ismert volt levesnek főzve az árpa. Kásáját a köleskásához hasonlóan az egyszerű rántásos levesbe főzték bele. Zöldségfélék közül régen kedvelték a savanyú káposztából hagymás zsírral berántott, kolbásszal tartalmasabbá tett káposztalevest, de gyakran főztek babot, krumplit, borsót is levesnek. Télen a száraz bab húsos napokon füstölt disznóhússal levesnek főzve került az asztalra. Jellegzetes volt az emlékezetből is kiszoruló, böjti ételként ismert cibere. Tápiógyörgyén egy hétig vízben áztatták a korpát, és a leszűrt levét főzték meg, tejjel habarták be, tojást tettek bele. Ugyanitt a savanyú káposzta levéből főzött böjtös ételt szintén nevezték ciberének, míg kiszínék a befőtt gyümölcsből habarással sűrített mártást hívták. Tápiósápon a keménymagos rántott leves neve zupa, betétje beleaprított kenyér vagy zsömle. A tésztalevesek paprikás rántással készültek, gyakori betétjük a kanálvert tészta, haluska, csipetke és a tojással gyúrt, nyújtás után szárított, ill. felvágott tészták (csík, lebbencs); valamint az ünnepi tyúkhúslevesek, melyekbe rendszerint csigatésztát főztek. KÄSÄK, PÉPES ÉTELEK A táplálkozás rendjében egyre inkább háttérbe szorulnak egyrészt nyersanyagaik miatt: az egykor nagy jelentőségű kölest századunkban nem termelték, s az árpakása is csak a szegényes, háborús időszakok eledele volt. Másrészt a készítés technikája és az elkészült étel formája — a pép — már nem kedvelt a gyakorlatban. A kölest az emlékezet szerint rizshiányos években hurkatölteléknek használták utoljára. Árpakásából Tápiósülyön pénteki és szerdai napokon főztek levest és fokhagymás rántással sűrítették. Nagykátán az árpakását hordós savanyú káposztával főzték együtt. Kásaként tejben megfőzött darált kukoricát is fogyasztottak, Tápiósápon gancának hívják, de puliszka néven szintén ismert a búzalisztből készült eresztett pép. Tejet, cukrot vagy túrót ráöntve fogyasztották. Tápiógyörgyén tálba szaggatták: „késsel a tál oldalára lemetélték. Mikor körülértek a tálon, akkor lekotorták, be a tál közepibe, lelocsolták zsírral vagy vajjal, akkor újbul csinálták." Gyenge túróval, erős túróval, mákkal ízesítve ették. Zsírban pirított, vízzel feleresztett és megfőzött búzaliszt számított még Tápiósápon a pépes ételek közé. A forrázatok alapanyagaként legnagyobb arányban a kukoricaliszt szerepelt. A háború utáni években kenyérpótlóként is szolgált. Nagykátán, Tápiósápon a megfőzött kukoricalisztet kiszaggatták, tejjel felöntötték. Szokásos volt a kukoricalisztet leforrázni, így készült a kukoricagörhe, görhöny (Tápiósüly, Tápiósáp), görhő (Tápiósáp), görhe (Nagykáta, Tápiógyörgye). Zsírral, sóval, esetleg kevés krumplival összegyúrták, pogácsának formázva tepsiben sütötték. A forró vízzel megöntött, édesedni hagyott, híg tésztájú kukoricamálét hasonló529