Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

A kemence fűtése Tavasszal és ősszel a kemencébe rendszerint csak egyszer gyútottak be, este. Volt, ahol csak reggel fűtöttek, mert a szobában főztek sparhelton, aztán az esteli meleget az adta (Űri). De a téli hidegben kétszer is befűtötték a kemencét.

57 Reggel, hogy meleg legyen, egy jó háromnegyed óráig tüzeltek, hogy parazsa legyen a kemencének. Akkor tovább tartja a meleget. Estefelé ismét befűtötték, hogy éjszakára is meleg maradjon a szoba. Fűtés közben a gazdasszony időnként odament a kemencéhez, megtapogatta. Akkor volt jó, ha már nem bírta ki a keze a meleget (Pánd). Este egy óránál többet kellett fűteni, többet, mint a kenyérnek, hogy reggelig tartsa a meleget (Kóka, Tápiószele). Igen jó, tiszta, száraz meleg volt a kemencétől. Jobb volt a szoba levegője, mint most a kályhától (Úri, Tápiószecső). A kemencében sok mindent el lehetett tüzelni, ami a gazdálkodás melléktermékeként megmaradt. Mivel legtöbb volt belőle, legfontosabb tüzelőanyag volt a szalma, a tőzeg, a szárízik (kukoricaszár). Ezekhez jött még a nád töve, a kutú, ott, ahol tó, vagy nádas volt (pl. Farmos, felsőegreskátai tanyák stb.). Akinek szőlője volt, a levágott, száraz szőlővesszőt is elégette. Ennek neve vinege (Űri, Mende), vinyege (Nagykáta, Felsőegreskáta), vény ege (Tápiószentmárton), venyige (Sülysáp, Mende). A szőlővenyige szlovák neve rijéve (Mende). 63. kép. Agasfás ház. A kemence belsejében jól látszanak az egymáshoz illesztett agyaghurkák. Tápiósüly. (F.: Ikvai N., CF 20 146) 64. kép. Szögletes kemence belseje. A spirálisan felrakott agyaghurkák között látszik a kiégett karók nyoma. Tápióság. (F.: Ikvai N., CF 18 061) 65. kép. Elszenesedett karók nyoma a kemence falában. Pokoltanya. (F.: Ikvai N., CF 20 363) 66. kép. Elszenesedett karónyomok a kemence falában. Felsőegreskáta. (F.: Ikvai N., CF 20 104) 496