Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

A Tápió vidékén általában nem volt szokásban a kemence belsejének elkészítés utáni kitapasztása, mint más alföldi területeken.« Ezt mutatják a kemencék belsejéről készített felvételek is (63—66. kép). Egyedül Tápiószentmártonbol van példa arra, hogy a kemencét száradás után a gazdasszony lámpa világánál belülről kitapasztotta, de csak 30—50 cm, magasan. Szintén Tápiószentmártonban mondták, hogy akkor tapasztották ki, mikor a karó már kiégett belőle. Az új kemencét 1—3 napig szikkadni hagyták. Közben egy lapockafával (Alsóegreskáta), sukkal (Tápiószele, Tápiógyörgye), sűrűn ütögetik, pacskoíják, hogy meg ne repedezzen, „mert akkor vége a kemencének. Lehet másikat csinálni" (Tápióság). Szikkadás után begyújtottak a kemencébe. Nagyon fontos volt, hogy lassan égessék ki, a tűz csendesen égjen középen, mert ha gyorsan tüzelnek, a karok hamar kipotyognak, s összedől a kemence. Egy nap és egy éjjel égett a lassú tűz (Tápióság). Égetés közben a kemence nagyon gőzölt. Az ajtót, "ablakot kinyitották, és nem aludtak benn ezalatt (Mende). Mire a karók kiégnek a kemencében, már „eggyé áll a sár" (Űri). Majdnem úgy kiég, mintha tégla lenne. „Akár rá lehet állni arra a kemencére. Megbírja az embert is" (Tápiógyörgye). 47. kep. Belépőhely az indófniba (kamin). Felsőegreskáta. (F.: Ikvai N., CF 20 092) 48. kep. Belépőhely a kaminba. Jobb oldalon berakott masina. Tápióság (F • Kocsis Gy., CF 18 559) 486