Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Halász Péter: A Tápió menti falvak telekhasználata és építkezésének változásai

A hagyományos, alföldi típusú parasztház lakórészébe egyetlen ajtó szolgált az udvarról, ezen a pitvarba lehetett belépni. Ennek volt egy belső ajtaja és egy külső. A külső néha kétrészes volt — alsó és felső —, legtöbbször azonban csak az alsó része volt meg. Ennek az a feladata, hogy nyáron, mikor a szabad kémény alatt főztek, szabad légjárást tegyen lehetővé úgy, hogy a baromfi, kutya ne mehessen be a konyhába. Ez a külső félajtó néha deszkából készült (23. kép), többször lécekből, és a Tápió völgyi falvakban négyféleképpen nevezték, amint ez a 24. képen látható. Legelterjedtebb a soroglya és a sorompó elnevezés, mondták még srankánák (Mende) és verőcének, varécénék (Tápióbicske) is. 27. kép: Ágasfás ház, Tápióbicske, 1963. (Ikvai Nándor rajza után) 28. kép: 1840-ből való mestergerenda, Tápióság. (Ikvai Nándor felvétele) A TETŐSZERKEZET A XIX. század nyolcvanas éveiig a Tápió mente valamennyi falujában földbe ásott ágasfák által tartott szelemenen nyugvó szarufák (régebben mondták horogfdnak is) alkották a fedélszéket. A Szentmártonkátával határos egykori Egreskátáról tudjuk, hogy a XVII. században az ágasok leásásával kezdték a lakóházak építését.

33 Ennek megfelelően a Tápió mente hagyományos paraszti lakóházai nyeregtetővel készültek. A tetőszerkezet összeácsolását Ofella Sándor (Tápiószecső) leírása alapján ismertetjük.

34 A szájhagyomány szerint a múlt század végén a mestergerendá,378