Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Halász Péter: A Tápió menti falvak telekhasználata és építkezésének változásai

Ujabban a Tápió mentén is cifrábbnál cifrább kerítések készülnek, színes műkőből, házilag összehegesztett betonvasból, kovácsoltvasból. Hivalkodók és általában csúnyák ezek a mai kerítések, de akad köztük elfogadható is (13. kép)., A különféle rendeltetésű épületek telken elfoglalt helye idővel sokat változott. A múlt században gyakori volt, hogy a lakóházak nem a telek utca felőli részén álltak, hanem „az udvarnak belső részin feküsznek".

12 A vidék délkeleti településein, ahol a telkek sokszor erős tanyás elrendezést mutatnak, előfordult, hogy a lakóház nemcsak az utcától beljebb, de még csak nem is arra merőlegesen, hanem keresztben épült, de az ilyen elhelyezés ritkaságszámba ment. A lakóépülettel általában egy vonalban sorakoztak a gazdasági épületek is, de ahol szélesebb volt a porta, ott a lakóházzal szemközt vagy a telken keresztbe is állítottak melléképületet. A lakóépületek túlnyomó részben fésűs elrendezésben sorakoztak az utca két oldalán, igen ritka volt (Kóka), ahol fűrészfogas beépítéssel is találkozhatunk. A LAKÓHÁZ A Tápió mente hagyományos paraszti lakóházai az ún. középmagyar, alföldi háztípushoz tartoztak, amelyekre jellemző a szoba + pitvar (konyha) -f(kamra v. szoba) elrendezés és a szobákban levő, de a pitvarból fűthető kemence vagy kályha. Tekintettel arra, hogy a tájegység településeinek nagyobb része a török hódoltság alatt elpusztult és elsősorban az Alföldtől északra eső vidékekről települt újra, nem meglepő, hogy a XIX. század első felében néhány helyen még előfordultak a palóc háztípusra jellemző kürtös, lapos, belülről fűthető kemencék (Mende).

13 Az alföldi, középmagyar háztípusra jellemző még, hogy az udvarról csak egyetlen ajtaja nyílik, ezen át lépünk be a pitvarba, s onnan nyílik a szoba (vagy a szobák), valamint a kamra. Jól látható mindez a 14. képen. Természetesen nem laktak mindig ilyen fejlett házban a Tápió völgyében élők. Szentlőrinckátáról például azt olvashatjuk,

14 hogy 1699-ben, három évvel a megszállás után „a lakosok házainak falai alig emelkedtek a talaj színe fölé, az egyes épületek nagyobb része földbe mélyített, inkább lehet barlangnak, mint háznak nevezni". Azonban a török alól történt felszabadulást követő időszakban az újonnan települt falvak népe is hamarosan átvette az el nem pusztult falvakból ezt a háztípust, hiszen a nem túlságosan messze eső Kecskemét környékén végzett ásatások mutatják, hogy a középmagyar házforma már a XVI. században ismeretes volt.

15 Említésre méltó, hogy a Tápió mente délkeleti részein gyakoribb tanyák is az említett háztípus szerint épültek, korábban inkább a szoba + pitvar ; a két világháború között pedig már a szoba -f- pitvar -f- szoba elrendezésben. Tóth János megállapítja, hogy később ezek a tanyasi épületek elsősorban oldalirányban bővültek egy-egy lakóhelyiség hozzáépítésével vagy a tornác befalazásával.

16 Figyelemre méltó, hogy a középmagyar háztípus rányomta bélyegét az uradalmi cselédek lakásaira is. Dudás István felméréséből tudjuk,

17 hogy az Újszilváson az 1950-es évek elején még álló cselédlakások mindkét változata a szoba + konyha (-f- kamra) elrendezés szerint épült (15. kép). 568