Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Berényi István: A Tápió mente földhasznosításának átalakulása

ba) A korábbi Tápiósáp—Kóka—Szentmártonkáta földhasználati szerkezete is hasonló, de alacsonyabb az erdő és a beépített terület aránya. Valamivel már nagyobb a mezőgazdaság jelentősége, ezért a hasznosítható földterület aránya is 60% körül van. A szőlő részesedése 10—15% között van, ami azt jelenti, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek is stabilabb termelési szerkezetet alakítottak ki az alaptevékenységben, a népességstabilizáció feltételei tehát jobbak, mint az előző községekben. Ez különösen Szentmártonkáta esetében igaz, amely kedvező forgalmi helyzetben is fekszik. bb) A Tápió völgyében fekvő Tápióság és Tápiószentmárton földhasználati szerkezete annyiban tér el az előzőtől, hogy a szőlő helyett a rét-legelő aránya van 10—15% között, ami az ökológiai adottságokból szükségképpen következik. Ez az adottság a szántóföldi növénytermesztésnek és az állattartásnak kedvez. 8. ábra. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek földterületének nagysága a művelésági megoszlása 1980-ban. 1 = szántó; 2 = művelés alól kivett terület; 3 = legelő; 4 = szőlő; 5 = rét; 6 = nádas; 7 = erdő; 8 = kert/gyümölcs. c) Az előző két típus mintegy átmenetét jelenti Nagykáta és Farmos területe, ahol a szőlő és a rét-legelő is közel azonos mértékben részesül a földterületből. A beépített terület azonban nagyobb, mint Tápióság, ill. Tápiószentmárton esetében. d) Tápióbicske—Tápiószőlős—Űjszilvás területén az erdő aránya 5% alá esik. Ezek a községek egyértelműen agrárjellegűek, ahol a magas szántóarány mellett a szőlő-gyümölcs is jellegmeghatározó. Településszerkezetükben azonban lényeges a különbség, ahogy arra korábban utaltunk. Tápióbicske zárt település, a XVIII. század végétől növekvő népességszámmal, míg a másik kettő csak 330