Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

koricatörés, répa összehordása). Még nagyobb méretűeket szálas takarmányok (széna, szalma, törek, pelyva, gyümölcs stb.) hordására, rövid idejű tárolására használták (51. kép). Ujabban, a két háború között városi hatásra elterjedtek az egy kézben hordható karos kosarak, majd a különböző anyagból (kukoricalevél, fonal stb.) készült táskák, szatyrok. Ugyanekkor teherhordó eszközként használták falun a kerékpárt (zsákot, eszközt, edényeket, kosarakat aggatva rá). Az edények másik csoportja a szalmából font edény, csak alkalmi szállítóeszköz. Inkább csak a szakajtó és a véka (15, illetve 25 liter körüli)

257 volt az, amiben kis távolságra szállítottak is (5l/a. kép). Állatok etetésénél, apró termény összeszedésénél (gabonafélék, szemes termények), gyümölcsszedésnél és -tárolásnál rendszeresen használták. De szakajtóba állítva vitték a szekéren a vizeskorsót, vagy vitték meg a kölcsönkapott lisztet, gabonát, tojást stb. Többségük azonban (kamrában, padláson) tárolásra szolgált. í. 14. KERESKEDELEM, PIAC, „PÉNZELÉS" A parasztgazdaságok bemutatásakor, a jelenségek elemzésekor önellátásról szól a legtöbb feldolgozás. Igaz ugyan, hogy az élet fenntartásához legszükségesebb materiáliákat saját maga termeli meg, állítja elő a falu népe, mégis a mindennapok során, a közösségi élet keretein belül sok minden olyasmire is szükség van, amit nem tud előállítani a falu és határa. A különféle szükséges dolgok beszerzéséhez (amit nem tudtak előállítani, megtermelni) pénz kellett tehát. Pénz kellett még az adóra, a szerény házbeli és gazdasági felszerelések egy részére, a ruházat bizonyos darabjaira, a szerszámok elkészíttetésére, az építkezéskor szükséges jó néhány anyagra, illetve pótlására. Ha mindezeket a legprimitívebb körülmények közé vetítve képzeljük el, akkor sem élhetett meg a falu csak úgy önmagában. De pénz kellett a kocsmára is (hiszen Űjszászon 1768-ban csak árendaként 160 forintot — 4—6 forint volt egy tehén — fizettek az uraságnak). Számtalan adatunk mutatja, hogy bizony jelentős összegek mentek évente a kocsmára. A fentiekhez szükséges pénzt, az évszázadok óta kialakult és pontosan működő piaci keretek között szerezte meg magának (néha bizonyos munkákkal — fuvarral is segítve) a jobbágy, zsellér egyaránt. Az urbáriális összeírások minden falunál rögzítik ezeket a kapcsolatokat: „ . .. nevezetes vásáros helységek szomszédságában (ahhoz ilyen, olyan távolságra) vagyunk, micskénk van, boldogulásunkra fordítjuk ..." stb. Itt sorolják a közelebbi (Monor, Nagykáta, Jászberény, Cegléd), majd a távolabbi (Szolnok, Pest, Buda, Szeged) helyeket, amelyekkel rendszeres piaci kapcsolatuk volt.

258 Mindezek kialakításában a földesuraság hosszúfuvarjai, robotban végzett szolgáltatásai is közrejátszottak. „Midőn árossá (árusítója) találkozik az uraság gabonájának, áztat Pestre hajóra egy fordulással, a midőn nagyon bősége vagyon, 2 fordulással bé visszük."

259 Ilyen alkalmakkal, de vásárokra saját elhatározásból is rendszeresen utazik a jobbágy és eladja amije van. A tápiósápiak bort, dohányt, kókaiak tormát, tápiószentmártoniak nádat, valamenynyi falu gabonát, baromfiakat, tojást és tej hasznot, kerteknek terményeit és 288