Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században
szükségét végezte, gyorsan levezették, ha tudták. Ha nem, akkor elvillázták a szennyezett részt, megszáradt, megették a tyúkok, nem veszett kárba. A hajtó ember középen állt és irányította a lovakat. Időnként cseréltek a villásokkal, mert nem bírta volna naphosszait körbe-körbe ott a melegben. Jó meleg száraz nyárban vagy kemény télben lehetett jól csinálni. Hosszan tartó munka volt, jó volt, ha „kisasszoynapra" befejezték a nyomtatást — mondták a bicskeiek. De megtörtént, hogy még a jégen is nyomtatni kellett, ha vizes volt a nyár. A kinyomtatott szemet igyekeztek mielőbb zsákba szedni. Nagyon sok zsák volt a parasztok háztartásában. Az a mai szemlélő számára hihetetlennek tűnik szinte. De a sok kender java része zsák lett. Ha ,,jó állású 1 ' volt az udvar, otthon szeleltek, ha nem, kivitték a falu szélére, huzatos helyre. Ott nyeles, hajlított ívű, bő szájú, mellig érő nyelű falapáttal feldobálták a szélbe (46. ábra). A mag mindjárt lehullott, a szél meg kicsapta belőle a töreket, pelyvát, apró szemeket. 20 méteres szakaszon osztályozva hullott le a nyomtatott szemetes mag és összetevői. Legmesszebbre a lángpolyva került (ez volt jó a tapasztáshoz). A töreket, pelyvát is összeszedték takarmánynak. A tiszta szem közül az öregek vagy valamelyik segédkező gyerek szórás közben leszedegette, hosszú nyelű söprűvel félresöpörgette a törött kalászokat és a „piszkos gabona" közé visszadobta, kézzel kidörzsölve. A széllel való tisztítás után zsákba merve került a gabona a végleges helyére. A gabona további tisztítása, rostálása őrlés előtt, már a háznál történt. Ennek emlékét őrzik az erre vonatkozó robotelőírások is: Farmos — „ ... gyalogul hol tavasszal, hol ősszel búza rostállásban..."; Tápiószele — „...búza vágásban, rostállásban .. ."; Tápióbicske — „ ... fehér népünknek az udvarban szolgálattya .. . rostálásban . . .". m Arra utalnak az elmondottak, hogy a magot nem tisztították mindjárt teljesen. A szórás után a még szemetes, földes, idegen magokkal teli gabonát tárolták és csak amikor szükség volt rá (malom, eladás) tisztították meg véglegesen. A tisztogatásnak sok szerszáma volt, aminek csak emléke él. Elsőként nagyméretű másfél méter átmérőjű, vessző- vagy nádból font (szögletes lukú) törekrostán engedték át a gabonát. Aztán következtek a drótrosták, egyre kisebb (a gabona fajtájához szabott) lyukmérettel. 67. kép. a) Kerékfék („csúszó"), a hátsó kerék alá (Pánd, 18 157.). b) Kerékemelő (kenéshez — Pánd, 18 155.) 257
