Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

Űriban a hegytetőre vitték ki a külsőkertekbe, szérűskertekbe a gabonát, ponyvás kocsiba lapátolva és ott, a mindig fúvó erős szélben szórták fel. Kisebb mennyiséget szeleltek fateknőből is [két ember magasra tartotta és lassan eresztette (Tápióságon)]. Babot, mákot, más szemes terményt szakajtóból, vékából, rossz fazékból eregetve tisztították a széllel. A gépi szelelőrosták nagy előrelépést jelentettek (57/b., 96. kép). Már a múlt század 80-as éveiben megjelennek és egyszerű változatait házilag fabrimakban már e magtisztítós nagygépek is megjelentek, amik gőzerőre jártak, részbérért. Ha este a nyomtatás befejeződött, kezdődött a rostálás. Néha egész éjjel rostáltak, hogy másnapra rendbe legyen a gabona. Ha nem volt rosta, 2—3 garmada is állt az udvarban, körülárkolva, letakarva. Jó napos időben jól ment a nyomtatás, rostálás munkája. Az esős nyár kétszeresen is sírós nyár volt, mert a gazdák is sírtak a sok elázott gabona miatt, amit nem győztek ponyvára teregetve szárítgatni. Ugyanaz a gépi rosta szolgált minden szemes terményhez. Az elején csak nagyolva tisztított. A századfordulóra már annyira tökéletesedett, hogy minden gabonafajtának megvolt a maga rostasorozata, amit szükség szerint cseréltek. Babtól a mákig mindenfajta terményt lehetett már tisztítani vele. A pofozósziták, rosták a szögön függtek a századfordulótól. Csak akkor használták őket, ha valami kisebb mennyiséget akartak megtisztítani. d) A GÉPI CSÉPLÉS A gabonaneműek szemnyerésében az első gép a kézi hajtású lélekszárító volt. Néhány gazdának már az 1890 körüli években volt ilyen gépje. Uradalmakban már a magtisztítós nagygépek is megjelentek, amik gőzerőre jártak. A kézi hajtást, egy évtized sem telt el, felváltotta — ugyanazt a gépet hajtó — járgányos cséplés, ahol ismét az állat erejét használták fel. Ezek az egyszerű gépek éppen csak kiverték a szemet egy szöges (áttételekkel hajtott) forgó dobbal. A szalma, szem, törek együtt jött ki elöl a gépből. Tisztogatása pontosan úgy történt, mint a nyomtatásnál. A szalmát rázogatva petrencézték, majd rudakkal kazalba hordták. A töreket rugógereblyével tisztogatták ki belőle. A szemet garmadába tolták és esténként szelelőrostával tisztogatták ki. Kb. az első háborúig működtek ezek a gépek. Néhány kisgazdánál később is. Az uradalmaknál megismert tüzesgépek váltották fel őket. Ez a gép óriási változást hozott a szemnyerésben. Tökéletesen tisztított és elválasztott termékeket és melléktermékeket bocsátott ki. Eredményesebben, gyorsabban és kevesebb szemveszteséggel dolgozott, mint az eddigi eljárások. A géprész elég magas volt (4%), emiatt csak lassan terjedt alkalmazása a kisebb gazdáknál. Traktor, petróleum hajtotta robbanómotor, a masina a harmincas évek közepétől terjed. Ezt a villany hajtotta gép váltotta fel a felszabadulás után.

209 Ezeket a hatalmas gépeket lóval nem is lehetett tovább vontatni. A bivalyok megjelenése az uradalmakban, az erős testű ökrök megmaradása a nagygazdáknál némileg ezeknek a gépeknek a vontatásával is magyarázható. A gépi cséplésnél cséplőbanda dolgozott vagy összesegítéssel szolgálták ki a gépet. A házépítés, a behordás után a cséplés lett az egyik legnagyobb, évtizedekig legrendszeresebb összesegítési alkalom. 16—20 ember kellett egy géphez: 2 etető, 2 petrencecsináló, 4 szalmahordó 258