Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

hosszúsága elérte a másfél lábat, szélessége az egy lábat és igen jó ízű volt."

139 Az urbáriális összeírás Tápiószecsőt említi. Az idézetből kitűnik, a „kisföldek", „mellékföldek" különös használata: „...köles, len és dinnye alá penig szoktunk esztendőnkint földet, magunk között elosztván szántani, mellyben egy negyed kölest, egy p. mérő lent, úgy kevés dinnye magot vethet".

140 Több faluban megerősítették, hogy az ugarföldek egy-egy sarkába rendszeresen ültettek dinnyét. Rengeteg termett, még az állatokkal is azt etettek. A két háború közötti időtől a homokföldeken hevesi dinnyések bérelnek nagy területeket és termesztenek dinnyét. Ez ma is változatlanul tapasztalható a területen (7. kép). A táj különös terménye a dohány volt. Annak a korai konjunkturális kornak a hatását láthatjuk benne, amikor a török után a pipázás lábra kapott országosan és jó keletje lett a dohánynak.

141 A tápióságiak mondják 1768 tavaszán: „Házhely után való ugar-fölgyeinkben dohányt termesztvén, annak kiváltképpen való hasznát vesszük, leg inkább a kik tsélédessek vagyunk és a kívül való munkára reá érünk."

142 Ugyanezt írják az ugarban való dohánytermesztést említve a tápiósülyi jobbágyok ds.

143 A dohánytermesztés későbbi időszakokban is folytatódott. A két háború közt több faluban is termeltek dohányt, amit zsúpos doTiám/pajídkban (57/a. kép) felfűzve szárítottak, majd simítottak és csomózva adták el a beváltóknál. A hagyomány továbbélésének tarthatjuk, hogy néhány tsz (pl. Kóka) ma is foglalkozik dohánytermesztéssel. 39. kép. Aratókoszorú (Felsőegreskáta, 20 099.) 220