Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

Minden falu minden jobbágy telkéhez 'tartozott kenderföld. Ezek a földek a falu egyik szélén, erre alkalmas (nedves, kötött talajú) táblákon sorakoz­tak. Egésztelkenként 1/3—2 pozsonyi mérő nagyságúak (200—1200 öl) voltak (1. a II. táblázat egyéb föld rovatát). Ide évente kendert vetettek. Használa­tuk és rendszeres művelésük jó néhány faluban megérte az e századot is. A termett kender után (ez a jelentőségére utal) dézsmát is kiróttak, amit nem kévésen, hanem már kifésült vagy megfont szál, ritkábban már kész zsák for­májában kellett teljesíteni. 144 Kétfajta kender volt: magvas és virágos. A mag­vasból csak zsáknak való durva fonalat készítettek. Az ügyetlen, rosszul fonó lány vagy asszony nem tudott, csak „zsákossat" fonni. A szép szövés és fonás alapkövetelmény volt a falun. Egy-egy gazdának 100 zsákja is volt. De ken­derből készült a hamvas (a hordóruha), a szekérbe, kazalra való pa(nyva stb. (A hamvas 1 öles volt, a ponyva 6—7 szél széles és 2—4 méter hosszú, mikor mekkora kellett.) Néhány községben (Farmos, Tápiógyörgye) egy „szakasztónyi" kis terüle­ten, finomabb holminak való lent is termesztették, sőt dézsmát is fizettek be­lőle (Tápióság, Tápiószecső; II. táblázat). A mai adatközlőink már nem emlé­keznek a len termesztésére. Többször idéztük már a közösen használt vagy felosztott „különös fölgy­gyeink", továbbá a „kisföldek", „mellékföldek" jelzőket. Ezek a területek (és a hazák kertjei, esetleg a szőlő) voltak a szántóföldbe be nem vihető növé­nyek termőhelyei. De ugyanezekben jelent meg mindig az új növény is. Ezek­ben a földekben termett a házi szükségletre (a köztesként nem termelhető) „konyhára való" növények egész sora. Ezek a földek a faluhoz (lehetőleg vízhez is) közel vagy éppen a házak folytatásában voltak. Tápióságon: „Van­nak házunk folytában káposztás és veteményes kerttyeink is, mellyben jó nedves időben teremni szokott káposzta és vetemény magunk szükségére elég­sége." 145 Ezekben a házikertekben sorakozott valamennyi növény és zöldség­féle, amely jó ideje már a falusi udvarok kertjeiben díszlik. Az egykori jobbágy telkek udvara ugyanis a gazdasági munka színtere volt, ahol még az állat is viszonylag szabadon járt (itatni, csordára, aprójó­szág). A szérűn állt a behordott gabona, takarmány; nyomtattak, csépeltek, szeleltek, szárítottak, trágyát gyűjtöttek, szerszámokat (szekér stb.) tároltak, így ott bármiféle termesztés (még a virágoskert is) szinte lehetetlen volt. A ház előtti kis tereken, a bejárattal szembeni, a szomszéd telek melletti 1 udvarrészen, a ház folyosója 'mellett az eladó lány, a menyecske vagy éppen a nagyszülő virágokat is gondozott. Az udvarok rendezésével, belső kerítéseik kiépültévél, továbbá a gazdasági udvar használatának egyszerűsödésével (gépi cséplés, takarmányos magazinok st'b.) megnőtt a virágoskertek területe, sőt lassan kezdett kialakulni a mai zöldségeskert is a századfordulóra. Menden egy középparaszt portáján 1980-ban az alábbi virágokat találtuk. Tanulságos felsorolás, gazdag skála, hátha támad új Rapiaics, aki megírja: téltemető, nebáncsvirág, őszirózsa, begónia, sárgavirág, tulipánt, csillag­virág, fejér lilijom, kéket nyíló bokor, fehér, lila, rózsaszín flokszia, kri­zantin (5-féle színben), Mária-liliom, napraforgó, petúnia, gyöngyvirág, svábikbársonykta, lepkevirág, orgona, pletyka, tátikák, dáliák, pünkösdi rózsa, mályva, nárcis, bazsarózsa, különféle rózsa. 146 A földek laposán vagy a házak teuke végén levő, Tápjúhoz vagy más tói­hoz közeli helyeken, az emlegetett kertekben paradicsom, céklarépa, zeller, petrezselyem, sárgarépa, sok hagymía (vörös- és fokhagyma), borsó, lencse, sa­221

Next

/
Oldalképek
Tartalom