Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Dinnyés István: A táj- és a természet hasznosítása a régészeti leletek alapján
van a fővár. Ennek kb. 25X50 m-es területét ÉNy-on (az elővár felől) és DK-en egy-egy, kb. 15 m széles és 5 m mély, a dombhátat átvágó árok, az árkok közötti domboldalakon pedig terasz (az ÉK-i oldalon kettős terasz) határolja. Keleten háromsoros, máshol egysoros palánkfal is épült a fővár peremére. A fővár déli részén állt az egy-két emeletes, téglából és kőből épített, 9X9,8 m-es, négyszögletes alaprajzú lakótorony. Alapfalainak vastagsága 2,4 m volt. A fővár északi részén cölöpfalú (gazdasági?) épület állt. Bizonytalan a lakótorony és a védelmét szolgáló, föld és fa védművek építésének kora. Valószínűleg a XIII. század első felére tehető. Ezzel szemben bizonyos, hogy a század végén véglegesen elpusztult. 54 3. HÁZAK, EGYÉB LÉTESÍTMÉNYEK A települések külső képének áttekintése után a telepek, falvak sejtjeivel, a lakóházakkal foglalkozunk. Elöljáróban be kell vallanunk, hogy ismereteink meglehetősen hézagosak. Az újkőkorban tapasztalt kettősségnek megfelelően, eltérőek lehettek a dunántúli és az alföldi műveltségek lakóházai is. A DVK telepeken (külföldi példák alapján) felszínre épített nagyméretű, gerendavázas házakkal — melyekben a több generációt és kiscsaládot magába foglaló nagycsalád élt — számolhatunk, de félig földbe ásott lakóépületeket is használtak. 55 Az AVK telepeken a Kőrös kultúrától átvett, kiscsaládi (kb. 4X5 m-es) házaik álltak, ritkán felmenő falakkal, többnyire csak a földre támaszkodó, tapasztott sátortetővel és tapasztott padlóval. Gyakoriak viszont a szintén kisméretű, alig, vagy mélyebben földbe ásott gödörházak is. Tűzhelyeket a házakban, többnyire azonban a házak között találunk. 56 Nagyméretű, felszínre épített, vesszőfonatos-tapasztott, felmenő falú, nagycsaládi házzal a középső neolitikum vége felé számolhatunk. 57 Az új kőkor végén, a lengyelt kultúra telepein a DVK házakhoz hasonló épületek álltak, a Gödöllői-dombvidéken azonban — így vidékünkön' is — az alföldi szomszéd, a tiszai kultúra hatására kisméretű (4X5 m-es), sátortetős, felszínre épített házakat is használtak. 58 A rézkorban (i. e. 3400—2000) megváltozott életmódnak, gazdálkodásban, a nagyállattartó pásztorkodásnak az előtérbe kerülésével összefüggésben, rövidebb életű telepekkel számolhatunk. A korszak végén, a badeni (péceli) kultúra nagyméretű telepein (Szentmártonkáta 38/a. lelőhely, Tápiószele—papszögi Tápió-híd m vagy Mende—Leányvár, a földvár mellett 60 ) — hasonlóan az ország más részeihez — a balkáni eredetű, kiscsaládi házakban éltek a földművelő (és állattartó) közösségek tagjai. Jobban ismerjük a bronzkor kezdetének mozgalmas időszaka után, a hatvani kultúra életének békés évszázadaira jellemző, sajátos településformát, a telltelepet. Ez a településfajta a Kárpát-medencei őskor legfejlettebb teleptípusa. Olyan műveltségeknél jött létre, ahol fejlett, talaj váltó földművelés tette lehetővé, hogy a falu több generáción, néha évszázadokon át egyazon helyen maradjon. Ilyenkor a különböző okokból elpusztult házak helyét elegyengették, s gyakran ugyanoda építették az új lakóépületet. Több települési réteg került tehát egymás fölé, többé-kevésbé magas halmokat (a „teli" szó ilyen halmot, dombot jelent) hozva létre. Ilyen településen, a tápiószelei Tűzkövesen végzett kisebb ásatást 1950-ben Párducz Mihály, a következő évben pedig Banner János. 6i Négy településréteget figyeltek meg, lesározott és agyaggal tapasz21
