Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

menynek tartották. Ennek eredménye a gyors térhódítása. Hizlalásra szemesen vagy megdarálva etették. Amikor még a szem tejejs volt, rendszeresen fogyasztották megfőzve. Ma már a városlakók csemegéje lett. De sok más étel is készült belőle. Szegény családoknál rendszeres volt a vízzel, tejjel készített kukoricakása, kukoricagarcsa vagy göhön. Disznóöléskor vérrel keverve kukoricás hurka is készült. A darált és kiszitált kukoricalisztből többféle sült tészta és egyéb étel is készült. A kukorica szára is fontos állati takarmány volt, a teleltetés tömegtakarmánya lett. A földön összeszedett gyökere, az állatok által lerágott és meghagyott szára, a lemorzsolt csutkája a kemence és a tűzhelyeik fontos tüzelőanyaga volt. Ha nem volt elegendő zöldtakarmány vagy kímélni akarták a vetett takarmányokat télre tartalékolva, akkor a búzához hasonlóan sűrűn, kézzel vetve termesztettek másodnövényként tarlóban, vagy kis „maradék földékein" csalamádét. Nem hagyták beérni, hanem gyenge zölden (ölenként vágva az erre a munkára újra életre keltett nádvágóval) etették az állatokkal egészben vagy leseckázva. Ha nagyon sok sikerült belőle, leseckázva vermelték (savanyították) is, rendszerint répafejjel keverten. Törekkel, pelyvával keverve kitűnő „tejelő" téli takarmány volt. A mai életünket el sem tudjuk képzelni egyik legfontosabbá lett táplálékunk, a burgonya nélkül. Pedig tudjuk, kétszáz éves sincs rendszeres termesztése a paraszti gazdálkodásban.

132 Az urbáriális összeírások nem ejtenek szót róla. Tésztás-húsos ételek, káposzta, kása, főzelékfélék, kása- és kenyérfélék voltak a fő táplálékok. Elterjedésére, szántóföldi termesztésére tulajdonképpeni csak a tagosításokat, elkülönítéseket követően kerül sor e tájon. Ettől kezdve jelentős tért hódít. Míg a kukorica a takarmányozásban, addig a krumpli a táplálkozásban hozott nagy változásokat.

133 A néptáplálék fontos részévé válik jó száz éve, de sohasem leisz akkora tömegű termesztése itt e tájon, mint a kukoricának. Néhány száz négyszögöltől 1—2 holdig terjed még a legutóbbi időkben is termesztése. 400 öl területen 40—50 zsáknyi termett, bőven elég volt a családnak, a feleslege a malacnak és vetőre is maradt. Piacozásra nem volt nagyon alkalmas. Eltarthatósága körülményes és korlátozott. Takarmányozásra nem gazdaságos (főzve ette csak az állat és nem hizlalt eléggé). Vetőmagját évente kellett cserélni. Mindezek az elmondottak akadályozták, hátráltatták a nagymérvű elterjedését. Elnevezése általánosan krumpli (szlov. zemiak). Burgonyát csak a hivatalos, idegenekkel való nyelvhasználatban mondamak. Krumpli szóval képezik a belőle készült összes ételnevet is (krumplis tészta, főtt krumpli stb.). Az emlékezet számtalan fajtáját őrizte meg. Legrégebbi a rózsakrumpli (szlov. ruzoké). Számtalan változata (őszi, piros-, nyári, mándoki, lengyel rózsa) isniert. Folytonos cserebere útján jutottak hozzá. Ugyancsak régi fajta a piros és fehér ellakrumpli. Jó fajták voltak, nem főttek szét. Lúdtojás nagyságúak voltak átlagban. A kertek sarkában vagy a krumplif öldön 1—2 sorban emberemlékezet óta termesztették a kiflikrumplit (szlov. kifliké) vagy kovácskrumplit. Nem főtt szét, pörkölt mellé, de még inkább krumplisalátának volt kiváló. Termelése abbamaradt, mert nagyon gyenge termő volt és manapság nem annyira igényes a nép a krumplira — mondják.

134 A két világháború között és után volt még pehely- vagy fehérkrumpli (szlov. bijele), ami nagyon szétfövős volt. Biztos termésű, jó lisztes belű volt a kékkrumpli. Ujabban ismét eíZafajták 214