Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

nak, honnan korcznak és gusnak való vesszőket eleget szedhetünk. Kevés nádunk is terem."

32 Tápiószele: Halmok között a mocsárnál levő kis falu. Földje kövér és termékeny.

33 „Nem csak határunkbeli földein, hanem szomszéd pusztáin is minden fizetés nélkül igás marháink, hámos lovaink, fejős teheneink, juhaink legelődnek, sőtt heverő marháinknak is az szerint ottan szabados járása vagyon .. . Határukbeli földjeik jók és termékenyek .. . némely része homokos."

34 Tápiószentmárton: „... Szántóföldek egy átallyában jók és termékenyek."

35 Űri: „Partos—oldalos lévén határunk, sovány agyagos, hellel-hellel a szántó földünk."

36 Űjszász: „Földes urunknak majorsága, minek előtte itten letelepettünk volna, már folyamatban volt, mellyhez szükséges cselédek más helségekbül alkutt bérre hivattak és hozattak. Földeink... jók és bőven termékenyek .. ,"

37 A felsoroltak érzékeltetik, hogy a nagyobb arányú népesedést, a szélesebb körű árutermelést megelőzően a falvak határának csak a legtermékenyebb részét művelték (szántották, vetették), míg a többi rendelkezésükre álló területet pedig „élték". Ez utóbbiak az állattartást szolgálták és különböző jövedelmet adtak (néha nem is mellékesnek mondhatót), mint a csíkászó-halászó vizek; sás-, csátés helyek fütteléknek; bokrosok: gúzsnak, kerítésnek, sövénynek, kosaraknak, kéménynek stb. vesszőt; szőlőkötözésre sást; erdeikben gyógyítani való füveket, vadgyümölcsöt, és engedelem mellett makkot és hulladékfát szedtek. A jobbágytelek része a szántókon kívül a házhely után osztott rét, a legelőjog, netán (az elkülönülés után) erdőilletőség; továbbá változó területű, egy helyen kijelölt káposztás, kender és egyéb termény vetésére szolgáló mellék4. kép. Láncborona (Tápiószele, 20 324.) 176