Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

Feketék, Tápjúi fődek elnevezések pedig a szántók talaját, minőségét jelzik. Az Alsó-, Felső-, Középsődűlő elnevezés a három nyomás fennmaradt emléke (Tápióbicske). Az öregszőlő, Vinyiska (Farmos, Tápióság) az egykori szőlők emlékét őrzi. A Falu födje dűlő Szentmár'tonkátán a közösség hasznára művelt egykori földterületre utal. A szlovák telepesek emlékét őrzik Menden a Kapusnica, Huscina; Tápióságon a Pasoviska, Sigot'a elnevezések. A földművelés korai (régészeti) előzményeit Dinnyés I. elemzi e kötetben található dolgozatában. Az őskori emlékeken túl a szarmata lakosságtól kezdődően folyamatos földművelésről tudósít. Az avar kor emlékanyagában rövid kasza, ekevas, csoroszlya, sarló; a honfoglalás koriban aszimmetrikus túróeke, ágyeke, csoroszlya, eketaliga emlékeit sorolja fel.

10 3. kép. Háromtagú fahenger (Farmos, 3383.) A magyar középkorban a túróeke mellett, az aszimmetrikus vasú nehéz (8—10 ökör vontatta) eke használatáról van adatunk, a táj egykori földművelése színvonalának bizonyítékaként.

11 A földművelés színterét jelentő földterület (csak a jobbágy-paraszti gyakorlatot véve figyelembe) a jobbágyközösség által használt föld volt, amelyet a XIX. század elejéig a hagyományokon alapuló termelőtevékenység irányít és jellemez. Adatainkkal főleg az utóbbi 200 évet kísérhetjük figyelemmel. Forrásainkból kiolvasható, hogy a török alatti és főleg utáni (felszabadító) háborúk sarcai után a táj lassan települ újjá. Sok az 1715 után alakult község,

12 és a községhez osztható puszta. Bél M. XVIII. század eleji falusoros adatai néha pontosan rögzítik a táj és település főbb jellemvonásait, amelyeket kiindulásként hasznos idéznünk. Ugyancsak a tanulmány alapozását szolgálja a Mária Terézia rendeletére összeírt vallomássorozat a jobbágyi terhekről, amelyet 174