Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

a húszas évek végéig — említettük már: csupán eddig az időpontig rendelkezünk adatokkal a kérdésekről — nem tudták pl. megszüntetni a tífuszmegbetegedéseket. Bár ezek száma csökkent — 1921-ben 52, 1923-ban 37, 1927-ben 15, 1928-ban ugyancsak 15 megbetegedést regisztráltak — ez évenként ismétlődően felbukkanó megbetegedések jelezték a város közegészségügyének neuralgikus pontjait. Eredményt értek viszont el a vérhasmegbetegedéseknél — ez nyilván összefüggött a város csatornázási rendszerének megteremtésével is. Bár — szóltunk már erről — a tüdőbeteg^gondozót csak 1943-toan adták át rendeltetésének — a tuberkulózisban megbetegedettek halálozási trendje Vácott csökkenő jellegűvé vált, sőt megelőzte a megyei átlagot is: 1924-ben pl. 76 beteg halt meg tbc-ben Vácott, 1943-ban viszont 30.

182 A járványok megfékezésére tett hatósági intézkedések általában a kor szintjén mozogtak: védőoltásokat alkalmaztak — 1943-ban pl. tífusz ellen 870, diftéria ellen 533, himlő ellen 661 védőoltást adtak. A fertőző megbetegedések száma ebben az évben 168 volt,

183 — bezárták az iskolákat. A probléma inkább ott jelentkezett, hogy a város egészségügye nem tudott mindenütt preventív értelemben cselekedni. Ebben közrejátszott a járványkórház hiánya, amelynek megléte esetén az első megbetegedéseket követő izolációs intézkedések elzárhatták volna a további fertőzések lehetőségeit. Megfogalmazta ezt a város tisztiorvosa is 1930-ban, amikor jelentésében így írt: „... városom járványkórház, kórház és egyéb egészségügyi intézmények híján mind nagyobb és nagyobb nehézségek és küzdelmek elé néz, mint más hasonlóan népes város, hol a fertőző beteget izolálhatják, ahol a gümőkórost elhelyezik, ahol a népbetegségek ellen megszervezett egészségügyi berendezéssel küzdhetnek."

184 Ami a város egészségügyi apparátusának tevékenységét ületi — az intézkedések és azok végrehajtása arra utal, hogy az adott helyzetben mégis igen sokat tettek a város egészségügyi helyzetének javításáért. Igyekeztek pl. kiszűrni a város egészségre ártalmas gócait — ebben a keretben került sor az egész városra kiterjedő patkányirtásra. A mészárosokat és fűszereseket városszerte egészségügyi könyvvel látták el, ebben jegyezték fel kötelező orvosi vizsgálataik eredményeit, s azt, hogy gyakorolhatják-e foglalkozásukat. Sor került pinceellenőrzésekre is. A negyvenes években ezt a kötelező orvosi vizsgálatot mindazokra kiterjesztették, akik az élelmiszeriparban dolgoztak, de nem mentesültek alóla a fodrászok sem. Utalni kívánunk viszont arra, hogy az egészségügyi igazgatás konkrét aktusainak száma meglepően alacsony volt — az élen az orvosi bizonyítványok kiállítása szerepelt, amelyet a natósági orvos által készített látlelet követ. Meglepően alacsonynak tűnnek azoK az esetek, amikor az egészségügyi igazgatás hatósági jogkörben végzett szemvizsgálatokat az iskolában. Az aktusok számából arra következtethetünk, hogy a rendelkezések és azok végrehajtása nem fedte teljesen egymást. Egyetértünk Pottornyay Gyulával, aki a város közegészségügyének történetében határvonalat állapít meg, amikor a váci járás ún. mintajárássá alapítása után — e kérdésről még a város szociálpolitikájáról szólva említést teszünK — lényegesen javultak a város közegészségügyi viszonyai. Ez annak ellenére következett be, hogy a város hozzájárulásai a mintajárássá válás feltételeinek teljesítéséhez bizonyos értelemben csupán gesztusokat, esetleg pózokat tartalmaztak, a konkrét vállalásokat több tekintetben nem hajtották végre. Igen alacsony volt a város által kilátásba helyezett 3 ezer pengős készpénztámogatás is.

185 Nem tekinthetjük feladatunknak, hogy a város szociálpolitikáját az országos viszonyokkal történő Összehasonlítás igényével vizsgáljuk, már csak azért 460