Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

lemezheti a helyzetet, hogy amíg 1922-ben a képviselő-testület közgyűlésének jegyzőkönyvében 20 ágyas kórházról történik említés, a valóságban az ápoltak száma 30 és 50 között mozgott.

170 A helyzet kihatásaival a város is tisztában volt: 1925-iben a népjóléti tárcához fordultak segítségért, a várt támogatás azonban elmaradt.

171 Azt pedig, hogy a város saját erőből építsen kórházat, részben az is akadályozta, hogy a magánkórház támogatására egyre nagyobb és nagyobb összegeket kellett fordítani. Az ismételt kórházépítési tervek a későbbiekben sem valósultak meg, az elképzelések megelőzték a financiális helyzetet, vagy annak megítélését. 1934-ben pl. az OTI támogatásától remélték, mint inkább várták a megoldást,

172 a harmincas évek közepén pedig újabb pénzügyi tervek készültek — a szükséges mintegy 300 ezer pengő azonban nem állt rendelkezésre.

173 1939-ben azután a megye a kórház felépítését megfogalmazottan is közelebbről meg nem jelölt időpontra halasztotta.

174 A negyvenes években is újrafogalmazódott csupán a városvezetés részéről, hogy a kórház évtizedek óta vajúdó kérdésének megoldása előtt más közegészségügyi intézmény létrehozásával nem szabad foglalkozni, ezek nem helyettesíthetik a kórházat. Ha új kórházat Vác korszakunkban nem is tudott ugyan építeni, a Tüdőés Nemibeteg-gondozó, az anya- és csecsemőgondozó-hálózat megteremtésével — bár a tervezett új szülőotthont sem alakították ki — a kórházzal kapcsolatos szükségletek egy részéről gondoskodtak. A Tüdő- és Nemibeteg-gondozó Intézetet 19434эап adták át rendeltetésének, az intézet körzeti feladatokat is ellátott.

175 Bár az intézetnek a tüdőbetegségekkel kapcsolatos gyógyító tevékenységét korlátozta, hogy kötelezően nem rendelhetett el vizsgálatot, s műszerellátottsága sem állt a kor követelményeinek szintjén, jelentős betegforgalmat bonyolított le. A nemibeteg-gondozás fontosságát pedig az is kiemelte, hogy fél év alatt az intézetben háromszorosára emelkedett a kezelésben részesítettek száma.

176 Az anya- és csecsemő védelem első jelével különben 1920-ban találkozhatunk: a város védőnői állást szervezett.

177 Maga az intézmény a későbbiekben jelentős fejlődésen ment keresztül, ez azonban elsősorban a negyvenes években a védőnők és a hálózat működését vezető gyermekorvos munkájában jutott kifejezésre.

178 A patikahálózat és a gyógyszerellátás különben nagyjában-egészében összhangban volt a város egészségügyének helyzetével.

179 A város egészségügyi helyzetét jellemzik a csecsemőhalandóság, az egyéb mortalitási statisztikák, de még ennél is nagyobb mértékben a járványos megbetegedések száma, illetve az ezek megfékezésére, megelőzésére tett intézkedések, lévén ez utóbbi esetben szinte kizárólagosan közegészségügyi kérdés. A csecsemőhalandósági index a húszas évek közepén rendkívül magas volt, tetőpontját 1927-ben érte el 14,4%чка1. Ezt 1929-re sikerült 9,3%-ra szorítani,

180 további javulást azonban a 30-as évek közepéig nem értek el. 1936-ban pl. 393 újszülöttet regisztráltak, amelyből 39 halt meg. Egy érdekesen bontott statisztika érvet adhatott a csecsemővédelem kiterjesztését szorgalmazók számára: a teljesen gondozott 176 újszülöttből 9, a félig gondozott 168-ból 18, a teljesen gondozatlan 49-ből 12 halt meg.

181 A húszas évek végéig rendelkezésünkre álló, a haláleseteket és azok okait feltüntető tisztiorvosi jelentések — bár statisztikailag nem a legszerencsésebb bontásokban — egyértelműen utalnak a város egészségügyi helyzetének legégetőbb problémáira. Különösen megfogalmazzák ezt a járványos, fertőző megbetegedések számának alakulásáról tudósító statisztikák. Különösen feltűnő, hogy 459