Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)
fegyházban sínylődő politikai foglyok „jelenléte" egyaránt ébren tartották öntudatát. Az alábbiakban vázlatosan bár, de adatszerűen foglaljuk össze a helyi munkásmozgalmat. (A szerk.) • b) A legális munkásmozgalom helyzete, szervezettsége és politikai akciói . Az MSZDP és a szakszervezetek újjászervezése. Az MSZDP a levert forradalom utáni helyzetben a háború előtti alapokon szerveződött újjá: „Magyarországon, ahol a normális politikai élet lehetősége a szociáldemokrata pártnak"" sem volt biztosítva — a szakszervezetek egyúttal a pártszervezetek szerepét is betöltötték." A legmélyebb illegaliásba szorított kommunisták az egyesült párt azonnali széthullása Következtében szervezeti támasz nélkül maradva a szociáldemokrácia politikai alapján álló szakszervezetekben találtak egymásra, s azokkal együtt indultak harcba a munkásság szervezeteinek védelméért. A régi legális hagyományokkal bíró szakszervezetekkel rendelkező szociáldemokratáknak már 1919. augusztus 24-én sikerült az MSZDP-t újjáalakítani. 75 A Vácon működött szakszervezeti csoportok közül a legjelentősebb hagyományokkal bíró építőmunkás-csoport alkotta korszakunkban a szociáldemokrata szervezkedés bázisát. „... ugyanis Vácon a Szociáldemokrata Párt a MÉMOSZ útján kísérletezett". A proletárhatalom bukása után legelőször 1921. január 21-én az építőmunkások alakítják meg helyi csoportjukat. A helyi hatóságok és a megye alispánja húsz éven keresztül nem veszik tudomásul, s időnként betiltják a MÉMOSZ helyi csoport működését — de a váci építőmunkások újra- és újraalakulást jelentenek be, s kitartóan harcolnak szervezkedési jogaikért. 76 A proletárdiktatúra idején jelentős szerepet vállalt szociáldemokraták — vezetők nélkül maradva — helyi szervezetüket 1922. március 26-án alakították újjá. 77 Az építőmunkás-szakszervezetből kinőtt helyi pártszervezet létrehozását követően sorra jelentenek be alakulást a többi szakmai szakszervezetek. Az 1922. április 24-én újjáalakított vas- és fémmunkáscsoport a MÉMOSZhoz hasonlóan folytonos küzdelmet folytatott elismertetéséért. Többszöri elutasítás után az engedélyt azzal a feltétellel kapják meg, hogy ha a tanácsköztársaság idején szerepet vállalt tagjaikat a vezetőségből eltávolítják. 78 A szociáldemokrata szakszervezetek a hatóságokkal és a keresztényszocialista szakszervezetekkel folytatott harc idején — jóllehet időnként még az ideiglenes működés jogától is meg voltak fosztva — folyamatosan élték szervezeti életüket. Az évi, negyedévi közgyűlések, valamint az időközönként megismételt alakuló közgyűlések jegyzőkönyvei a taglétszám erőteljes hullámzását mutatják. Az MSZDP és a szakszervezetek taglétszámát korszakunkban igen nehéz megállapítani, hiszen a tagdíjfizetési statisztika mutatói attól függtek, hogy a tagoknak volt-e munkájuk. Ha anyagi helyzetük engedte, akkor befizették a szakszervezeti tagdíjjal együtt járó párt járulékot, esetleg visszamenőleg is; vagy — s ez sem volt ritka — beiratkoztak „új" tagnak. A szervezett munkások létszámának megállapítását Vácon az is bizonytalanná teszi, hogy a tagok jelentős része a fővárosban és változó munkahelyen vállalt munkát. Bár a kongresszus határozata szerint a tagság lakóhelyén volt köteles a befize445