Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)
kihirdette az un. tanoncvédő rendelkezéseit. A Tanácsköztársaság rendelete szigorúan megtiltotta a tanoncok bántalmazását, felemelte bérüket, s leszállította munkaidejüket. A közoktatásügyi népbiztos az ipari tanulók továbbképzésére tanfolyamok szervezését írta elő. 71 Vácon az ifjúmunkás-továbbképző tanfolyam Matheika János irányításával április 10-én kezdődött meg. 72 A tanfolyam programjában szerepelt az ifjúmunkások hiányos elemi ismereteinek pótlása, s megismertetni a tanulókkal a materialista természet- és társadalomszemlélet alapjait. A tanfolyam végső célja az volt, hogy bepótolja az ifjúmunkások műveltségbeli lemaradását, s lehetővé tegye a rátermettek számára a felsőfokú intézményekben való továbbtanulást is. Ezzel a céllal nyitották meg Budapesten május 3-án a fizikai munkásak egyetemét, а Marx— Engels Munkásegyetemet. Az ipari munkások továbbképzésére szervezték a felnőttek szabadiskoláját. A szabadiskola tematikáján szerepelt a szocializmus építésének célja és a társadalom törvényszerűségeinek vizsgálata. Az általános témájú előadások mellett idegen nyelvű tanfolyamok beindítását is tervezték. Angol, francia, német és eszperantó nyelvet szándékoztak tanítani. 73 A tanácsköztársaság kultúrpolitikája nagy szerepet szánt az eszperantó nyelvnek. Ügy gondolták, hogy a nemzetközi szocializmusnak feltétlenül szüksége van egy mindenki által könnyen elsajátítható nyelvre. A nyelvtanfolyamokat ingyenesre tervezték, az oktatás helye a Siketnéma Intézet lett volna. Júniusban Deákváron iskolát avattak. 74 Az avató ünnepélyen Klein Károly és Matheika János mondott beszédet. Hangsúlyozták a szocialista forradalom jelentőségét s a szocialista iskola embert és jövőt formáló erejét. A következő tanév gondos előkészítését célozta az a rendelkezés, amely szerint a tanügyi népbiztos felszólította a tanszereket árusító váci kereskedőket, hogy a ráktáraikon levő iskolaszerekről készítsenek leltárt, s a készletet június 7-ig jelentsék a közoktatásügyi népbiztosnak. 75 Tervbe vették a szegény gyerekek ingyen tanszerrel történő ellátását. A Tanácsköztársaság intézkedéseinek sorában jelentős helyet foglaltak el a gyermekvédelmi intézkedések. Bevezették az ingyenes iskolaorvosi szolgálatot. A vakációban megszervezték a gyermekek üdültetését. A gyermekek védelmét szolgálta az ún. „Gyermektanulmányi Társaság" is. Ez a csoport Vácott májusban alakult, s a közoktatásügyi népbiztos irányítása alatt állt. A társaság tulajdonképpen a mai pályaválasztási tanácsadó intézetek feladatát látta volna el. Célul tűzték ki a pályaválasztási tanácsadás mellett a tehetséges, nehéz körülmények között élő proletárgyerekek felkutatását, s elkallódásuk megakadályozását. A társaság az 1919/1920-as tanév kezdetére tervezte a tanácsadó tevékenység megkezdését. A Gyermektanulmányi Társaság egyben gyermekvédelmi célokat is szolgált. Igyekeztek felkutatni a veszélyeztetett, árva vagy eltartó nélküli gyermekeket, neveltetésükhöz segítséget nyújtani, s ha szükségesnek látszott, kiemelni őket a veszélyeztető környezetből. Szintén gyermekvédelmi célokat szolgált a Gyermektanulmányi Társaság mellett működő Gyermekbarát Egyesület is. Ez az egyesület főleg gyűjtésből támogatta a rászorulókat. A legnehezebb időkben is ruhát, cipőt osztottak az ínséges körülmények között élő gyermekeknek. Nagy gondot fordították a közművelődésre is. E téren fontos szerepet játszott az Auróra irodalmi és műövészeti kör. 76 Az Auróra a tanácsköztársaság fennállásának rövid ideje alatt jelentős szerepet játszott az igazi művészet közkinccsé tételében. A legszélesebb néptömegekkel igyekezett megismertetni, 422