Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

3. A TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI HATÁSOK ÉRVÉNYESÜLÉSE A középkori Vác — földrajzi fekvésének lokális és regionális előnyeit egy­aránt érvényesítve — különböző szerepköröket töltött be. Egyrészt falai között realizálódott a városba tömörült kézművesség és környezete agrárgazdasága kö­zötti munkamegosztás, másrészt nagyobb távolságokat átfogó, sőt az országha­táron is túlnyúló termékcserének a közvetítő piachelyévé vált. Elsőként emlí­tett funkciója kis területre terjedt ki. A fejletlen, agrárjellegű társadalmak te­lepüléshálózatát — elsősorban a közlekedés fejletlenségére, a korlátozott áruter­melésre visszavezethetően — aránylag sok, de egyébként csak kis háttérterület­tel rendelkező, apró központi település uralta. Vác vonzáskörzetét a hegyvidéki környezet: a Cserhát, de különösen a Börzsöny településszegénysége még to­vább zsugorította. Másrészt a város maga is jelentős mezőgazdasági termelést folytatott, ezért csak korlátozott piacot jelentett a környék agrártermékei szá­mára. Sokkal jelentősebbek voltak azok a szerepkörök, amelyeket a földrajzi adottságok a tágabb, regionális munkamegosztás közvetítése terén kínáltak a városnak. Vác az ún. „vásárvonalon" feküdt, azaz a két eltérő gazdálkodású or­szágrész — a középhegység és az Alföld — érintkezési sávjában, a hegyvidéket átszelő utak alföldi kijáratában. Ezek az utak azonban nemcsak a két szomszé­dos terület árucseréjét szolgálták, hanem egyúttal az ország közepe, a székváros, illetve a felvidéki bányavárosok kapcsolatában is fő szerepet játszottak. A Duna vízi útja s a vele párhuzamosan futó, a folyam bal partját kísérő szárazföldi út pedig már közvetlenül a kontinentális közlekedési vonalakba kapcsolta be Vá­cot. Dunai kikötőként az a körülmény is fokozta jelentőségét, hogy az Alföld és a középhegység érintkezési sávjában fekvő vásárvárosokat összekötő útvonal — amely a hegyek lábánál, az árvízmentes térszínen haladt — itt érte el a leg­rövidebb úton a Dunát. S miután az Alföld közepe az év nagy részében mocsa­ras, ingoványos ártérré változott, az erdélyi forgalom jelentős hányada is az e városokon áthaladó útra terelődött. Ezek a vásárvárosok nagy területről gyűj­tötték össze s továbbították — részben a Duna felé — a mezőgazdasági termé­keket, közöttük a német városok által szívesen vásárolt búzát és bort. Vác fon­tos átrakóhellyé vált ebben a kereskedelemben, az áruk innen hajóval folytat­ták útjukat. A Szentendrei-szigetet átszelő révforgalom is korán kibontakozott, de csak helyi jelentőségű maradt, nem játszott kiemelkedő szerepet az Alföld és a Du­nántúl között bonyolódó forgalomban. A Pilis hegység tömege nagy kerülőre kényszerítette a váci révet használó kereskedelmet és ez leküzdhetetlen hát­rányt jelentett a megyeri és pesti átkelőhelyekkel szemben. A közlekedési útvonalak gyújtópontjában elhelyezkedő Vác — egészen a tö­rök hódoltság kezdetéig — a magyar városhálózat jelentős kulcstelepülése ma­radt. A török hatalom berendezkedése után pedig földrajzi fekvése a hódoltsági területet északról övező várzónának fontos láncszemévé avatta, miközben vá­sárvárosi szerepkörét továbbra is megőrizte, sőt az Ausztriával folytatott keres­kedelemnek is változatlanul kiemelkedő kapuvárosa maradt. A törökök kiűzésé­től a XVIII. század elejéig a meglehetősen elpusztított és elnéptelenedett város kontinuitását jelentéktelen mezőgazdasági településként ismét csak kedvező ta­lajadottságai biztosították. Központi szerepköreit elvesztette. Csak a gazdasági élet normalizálódása, az árutermelés s vele párhuzamosan a kereskedelem újjá­szerveződése aktivizálta újra kedvező fekvésének előnyeit, elsősorban az újon­12

Next

/
Oldalképek
Tartalom