Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

mértek ki a téesz területén, közvetlen a régi temető mellett. Ebben már ritka a fakereszt. Szebbnél szebb síremlékek, lefedett sírok vannak. Most is vetélkednek a keresztfák, mint az én libapásztor koromban, csak nem a léc és a keményfa, hanem a műkő és márvány remekművek. A feliratok csak a szükségesebb adatokat tartalmazzák egy-két fájdalmasabb méltatással, attól függően, ki kit veszített el. Betű szerint fizetnek a feliratért. Arany betű, fekete betű, ezen is múlik, és ettől is függ, hogy milyet rendelnek. A régi keményfakereszten általában kivésett betűk voltak. A temetőben nem volt elsőbbség, hogy kit hová temetnek. Ahogy haltak, úgy követték egymást a sírok. De helyet vásárolni lehetett a községháznál. Ezt ma is meg lehet csinálni ezzel a módszerrel. Például, ha valakinek meghalt az édesanyja, mellette megvehette a helyét az apjának, és így mellé temették. Ma egy sírba helyezik, de kikötéssel, mivel ma nagyon drágák a sírkövek, és mindenféle kivitelezésben készítik. Idősebb szülők gyermekei ráíratják mind a két szülő nevét. Az első név, akinek készült, alá az élő szülő neve kerül, tehát ha meghal, egy sírba kerülnek. A főhely A régi temetőkben voltak elkülönített helyek, amit megvásároltak. A főhely az, ahol a feszület áll. A katolikus temetőkben általában középen van a feszület. Amikor kijelölnek faluhelyen egy katolikus temetőt, az első az, hogy feszületet szenteljenek benne fel. Hogy ez milyen alapból történik, az változó. Van, ahol összeadja a lakosság és úgy avatják fel, van aki egyénileg, jószándékból vállalja a költségét. Ez az első áldozat, ezért a temető közepére állítják, hogy mindenkihez egyforma távolságra legyen, az első és utolsó halotthoz egyaránt. Akinek a halottai erre a helyre kerülnek, az boldogabb, mert ez a fő hely, oda mindenki el szokott menni. Akár halottak napján, akár más alkalommal. Tehát ha valaki vásárol helyet, akkor lehetőleg oda veszi meg. A régi temetőben, a nagy feszület mellett van a Bogzberg báróék sírja. Ezeknek nem volt gyermekük, így Vetsteing báró vette át a birtokot Galgamácsán. Ö épített részükre egy kriptát, amiből végül is családi kripta lett, mert elhozatták másfelől is a halottaikat. Bekerítették szép kovácsoltvas kerítéssel, melyet egy kertész gondozott, addig, míg megvolt a család. A háború óta a falusiak gondozzák. Mindenszentek napján gyertyákat is égetnek a jó szándékú emberek. Van a kripta felett egy szép Mária-szobor, ahová sok szép virágot tesznek, s körülötte égetik a gyertyákat. Az út másik oldalán is van egy rangosabb, bekerített sírkő, az az akkori jegyzőcsalád hozzátartozóinak készült. Ezek a sírok az út két oldalán vannak, mindenfelől a temető közepén. Halotti tor Temetés után a rokonokat és akiket megkértek valami beosztás végett, meghívják egy kis vendéglátásra. Ez a halotti tor. Nálunk elég csendesen folyt le. Sonkát főztek tojással és kolbásszal, ezt felterítették savanyúsággal. Italnak bor volt, esetleg előtte egy kis rövid ital. Én másra nem emlékszem, de nem is hallottam másról. Én is temettem már. Szüleimet, apósomat, kislányomat. Testvéreim közül Ilonkára emlékszem, 1933-ban volt. Rokonok is voltak egypáran, de ez imindig egyformán zajlott le. Közel 10 éve már, hogy általában a 90