Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Az én sírom nem lesz messze, Nem lesz aki felkeresse. Nem lesz annak járott útja, Hulló rózsa betakarja. 28. A mácsai bíró lánya fekszik fekete gyászba, Kilenc orvos vizitálja, egy se tudja mi baja. A tizedik édesanyja, gyújtja meg a lámpát mindjárt meghalok. Kit szerettem Galgamácsán, maga miatt elhagyott! A mácsai temetőbe nem zörög a falevél, Ne menj arra barna legény, mert megöl a szerelem, Száraz ágra rászállott a bús gerlice madár, onnan integet, Szakíjjátok, ha bírjátok rám a csillagos eget! 29. Halál madár, halál madár szállott a ház farára, Meghal nálunk, meghal nálunk valaki nemsokára. Én halok meg, mer' megöl a szerelem, Mer' én azt a barna legént jaj de, nagyon szeretem! Nincsen rózsa, nincsen rózsa, lehullott a levele, Nincs szeretőm, nincs szeretőm, mer' elhagyott örökre. Bánatom a magas egekig felér, Meg is halok, ha engem a kisangyalom meg nem kér ! 30. Árvalányhaj lengedez a hegytetőn, Nem tagadom, elhagyott a .szeretőm. Ha jelhagyott, verje meg a teremtő! Szeretőm lesz a mácsai temető. Ha meghalok széles úton vigyetek, Templom előtt engem le is tegyetek, Nyissátok fel a gyászkoporsóm fedelét, Hadd hullajtsa babám gyászos könnyejét! Ha meghalok, meghagyom a babámnak, Ne sirasson hétköznap, csak vasárnap, Akkor is csak a bal szemével sirasson, Jobb szemével babájára kacsintson! Ha meghalok temetőbe vigyetek, A síromra nefelejcset tegyetek, A fej fámra csak az legyen ráírva, Én is voltam hű szeretőd valaha ! 86