Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Van nekem egy slingelt kendőm, simára van vasalva, Van nekem egy szép szeretőm, nem hallgat a szavamra. Ha nem hallgat, verje meg a mindenható, igaz teremtő! Szeretőm lesz a mácsai gyöngyvirágos temető. 24. Temető kapuja Sarkig ki van nyitva, Arra járnak a szép mácsai lányok, Rólam szedik a virágot. Szedjétek, szedjétek Rólam a virágot, Csak áztat a nyíló tearózsát Lányok, le ne szakajjátok! Ha leszakajjátok, El ne hervasszátok, Ültessétek a sírom tetejére, Mélyen a fekete földbe! 25. Az én babám világoskék szemét más kislányra vetette. Talán bizony kőből van a szíve, kitagadott belőle. De én azér' nem átkozlak, inkább sírok utánad bánatomba', Csak azt mondd meg, kötöl-e koszorút, ha meghalok, a síromra? Húzd rá cigány, az anyád mindenit, jókedvem van de mulatni! Hűtlen lett a kedves kisangyalom, nem akar megcsókolni. De csak azért húzd rá cigány, ne mondják, hogy siratom, vagy [sajnálom, Azt a nótát húzzad a fülembe, elhagyott az én galambom! 26. Elmegyek az ácshoz fejfát csináltatni, Aranyos betűvel a nevem rávágatni. Aranyos betűvel azt vágatom rája, Itt nyugszik a szerelem elhervadt virága. Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem, Te csaltál meg engem, verjen meg az Isten! Te voltál a szívemnek első és a legutolsó, Készül már a számomra egy gyászos koporsó. 27. Meghalok én nemsokára, Piros pünkösd hajnalára. Koszorúm se legyen másból, Piros pünkösdi rózsából! 85