Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

A lobogóvivők is úgy öltöztek, amilyen idős volt a halott. Párosan hívták őket. Két legényt, és két lányt. Fiatalnál színesbe öltöztek, idősnél feketébe. Ha legény halt meg, hat lány menyasszonynak öltözött, hat legény pedig vitte a halottat. A halottas háznál kék szalagokat kötöttek a karjukra a lányoknak és a legényeknek is. Akik viszik a halottat, azok is húzzák rá a földet a temetőben. A föld húzása közben rögét dobnak a halott után, hogy ne féljenek tőle és ne kívánkozzak vissza a halott. Ha eladó lány halt meg, ugyanúgy vitték ki a temetőbe, mint a legényt, csak akkor rózsaszín szalagot kötöttek a karjaikra. Pólyás baba koporsóját két lány kézen fogva vitte valami szerkezethez erősítve, vagy kétoldalt fogót helyeztek a koporsóra. 8—10 éves kislányok kísérték az elsőáldozói ruhájukban. 10—12 éves fiút, vagy lányt szintén Szent Mihály lován vitték, Máriás-lány öltözékben. Nekik is koszorú van a fejükön, amit széteresztett hajra tesznek. Az ilyen formájú temetéseket abban az időben úgy tartották, hogy a fiataloknak ez a menyegzője. A temetési énekek is erről szóltak : A legényfölötti ének így hangzik: Temetési 20. Én is vőlegény vagyok, Már indulni akarok, Most jöjjön a násznépem Szomorú menyegzőmre ! Én is szép rózsa voltam, Míg én életbe' voltam, De már most elhervadtam, Gyászkoporsóba szálltam. Jó szüleim kertjében, Rózsa voltam éltembe', De a halál engemet Ilyen korán eltemetett. Barátaim, pajtások, Búcsúzásom halljátok, Isten áldjon titeket, Őrizzétek nevemet! Testemet felvegyétek, Temetőbe vigyétek, Síromba helyezzétek, Fej fámra jegyezzétek. Én is vőlegény vagyok, De már most elporladok, Menyasszonyom ölébe' Juttam a sír mélyébe. énekek